2024 május 10

A Ryanair esete a belarusz KGB-vel

A világ éppen kilábalni kezdett pénteken, a közelmúlt egyik legnagyobb biztonságpolitikai konfliktusából. Mindez nem tartott sokáig, ugyanis vasárnap a fehérorosz titkosszolgálat borzolta a kedélyeket. Az esetről, a külpolitikai visszhangról, és a piac lehetséges reakcióiról bővebben a cikkben. 

Vasárnapi történések 

A hétvége utolsó napján, Görögországból felszállt egy Ryanair utasszálító, amelynek fedélzetén tartózkodott Raman Prataszevics. A litván fővárosba tartó járaton, mint kiderült, 4 másik fehérorosz úriember is tartózkodott, akik a minszki titkosszolgálatnak az ügynökei voltak. A belarusz légtérben egy MiG-29 vadászgép kényszerleszállásra utasította az utasszállítót, mondván a járaton egy terrorista tartózkodik, és feltehetően robbanóanyag is van nála. Természetesen a kényszerített landolásra Fehéroroszországban került sor, ahol a belarusz KGB ügynökei elő is állították Prataszevicset. 

A férfit korábban kiemelten veszélyes személynek nyilvánították hazájában, amelyben fő szerepet játszott az újságíró Lukashenko ellenessége. A belarusz államfő a kényszerleszállást azzal magyarázta, hogy egy esetleges terrortámadástól védte Európát. Lukashenko egyenesen a Hamász-ra fogta a fenyegetést, ám ezzel kapcsolatban még Angela Merkel is kételyeit fejezte ki. 

Nemzetközi reakció 

Hétfő este, már közös közleményben ítélte el az EU a történéseket. Szankciókat lebegtettek be, amelyek leginkább Lukashenko oligarchiát sújtanák kereskedelmi szankciókkal. Mindemellett Prataszevics szabadon engedését követelték, és azonnali hatállyal beszüntetik a légijáratokat Fehéroroszágba. Az EU minden bizonnyal azért érezte személyes támadásnak az incidenst, mivel két uniós ország fővárosa között közlekedő, európai gépről volt szó, amelyen 171 utas tartózkodott. 

Alacsony forgalommal, számottevő mozgás nélkül a Ryanair: elegendő ellenállásnak bizonyulnak a mozgóátlagok – www.investing.com

Az eset, éppen ezért rendkívül kellemetlen a Ryanair légitársaságnak is. Azonban az ír vállalat részvényei nem érezték meg a botrányt. Ennek az oka az lehet, hogy a befektetők is tudják, kirívó incidensről van szó. Ezek alapján elmondható, hogy aki a légitársasággal közlekedik, annak nem kell tartania sorozatos botrányoktól, és kényszerleszállásoktól. 

Másik kérdés a gyakorlati kivitelezése a repülőjáratok utazásának. Számos balti és skandináv légitársaság már kijelentette, hogy még csak a belarusz légteret sem fogják használni. Ez, és a Fehéroroszországba tartó járatok szüneteltetése, előidézhetnek kisebb bonyodalmakat a repülőutak tervezésében.