2024 május 21

Új OPUS célárat közöltek, 545 Ft-ot érhet a részvény

Friss elemzést tett közzé az MBH Bank az OPUS Global Nyrt.-ről. Az elemzés kiemelte a tavalyi év főbb eredményeit, de a közzétett stratégiát is értékelték. A nagybank elemzői összességében vételre ajánlják az OPUS részvényeit, 12 havi céláruk 545 forintra emelték. Ez több, mint 40 %-os emelkedést jelentene a jelenlegi szintekről.

Erős eredmény után

Az MBH kiemelte, hogy a konszolidált beszámoló szerint az árbevétel 28%-kal 535,3 milliárd forintról 686,3 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA 19%-kal emelkedett, 74,3 milliárd forintról 88,2 milliárd forintra, a működési eredmény 26%-kal 34 milliárd forintról 42,7 milliárd forintra nőtt. A mezőgazdasági szegmens élelmiszeripari ágazatában a bevétel ugyan csökkent 3,1%-kal, de a hatékonyságjavulás ezt ellensúlyozta, melynek következtében a működési eredmény 73,6%-kal lett magasabb – írják.  A turizmus szegmens bevétele 27,2%-kal, míg működési eredménye 120,2%-kal nőtt, egybehangzóan a turizmus, mint teljes ágazat fellendülésével.

Az energetikai ágazatot (gáz és villamosenergia-elosztás) nagyfokú volatilitás jellemezte, így, bár a bevétel 56,5%-kal emelkedett, a működési eredmény 32,6%-kal csökkent, sőt, az aktuális piaci viszonyok miatt a villamosenergia-elosztás átmenetileg veszteséget mutatott. Az ipari és nehézipari szegmens konszolidáltan jelenleg 42%-át adja az OPUS Global mérlegfőösszegének. 2023-ban az üzletág 30,7%-kal tudta árbevételét növelni, míg a működési eredmény ennél is nagyobb mértékben, 82,9%-kal emelkedett. A szegmens költségeinek 90%-át az alapanyag- és energiaköltségek jelentik. Az üzletág eredményének döntő többsége (95%) az építőiparból származik. Az elemzés a továbbiakban részletesen elemzi az OPUS teljes portfolióját, ebből értéket számolva.

Új, magasabb célár

Kiemelésre került, hogy a menedzsment egy új, 2029-ig szóló stratégiai tervet is bemutatott, amely szerint 2022 és 2026 között az EBITDA éves szinten átlagosan 10,7%-kal emelkedik 111 milliárd forintra, (jelenleg 88 milliárd forintot tesz ki). 2029-re várhatóan az energetikai üzletág EBITDA-ja lehet a legmagasabb az élelmiszeripar előtt. A menedzsment további célja a konszolidált adózott eredmény 15%-át jelentő osztalék kifizetése. Modellük alapján, 15%-os likviditási és holding diszkontot alkalmazva, a részvény várható egy éves célára 545 forint az MBH Banknál.

A teljes elemzés megtekinthető ITT

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!