A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Állampapír – döbbenetes számok érkeztek, mit művel a lakosság?
Az utóbbi hetekben a magyarok mintha megfeledkeztek volna az állampapírokban rejlő lehetőségekről. Még a gazdasági bizonytalanságok időszakában is hétről hétre egyre kevesebb pénz folyik a forintos állampapírokba. Bár a 31-én közölt, állományokról szóló adatok alapján még a rég elfeledett kedvencekben is nagyon sok pénz lapul, az utóbbi hetekben az állományok növekedése jelentősen lelassult. Az új állampapírok nem hoznak olyan magas hozamot, mint a tavalyi PMÁP, így sokan most inkább más lehetőségek felé fordulnak.
Állampapír – Megvan a magyarok idei kedvence
Az állampapírok palettája már nem kecsegtet olyan hozamokkal, mint a tavalyi évben. Ennek ellenére a magyaroknak megvan az idei kedvence. Bár közel sem szórják úgy a milliárdokat, mint azt tették a tavalyi évben, a FixMÁP továbbra is életben tartotta az állampapírok piacát. Az ÁKK által közölt adatok szerint az állampapírok 16. heti bruttó értékesített mennyisége már csak 40 milliárd forint volt. A tavalyi év végén voltak hetek, amikor a PMÁP önmagában több, mint 40 milliárd forintos értékesítési mennyiséggel büszkélkedhetett. Ezek az idők azonban elmúltak. Viszont a PMÁP-ból felhalmozott állományt valószínűleg még sokáig emlegetni fogják, hiszen a sztárpapírból 7134 milliárd forintot tartanak a magyarok. Ez hétszerese a második helyen álló, Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) közel 950 milliárdos állományának.
A FixMÁP-ban még bíznak a magyarok
A számok alapján az idén bevezetett FixMÁP-ba menekítik a magyarok legszívesebben a pénzüket. A papír több hete uralja a mezőnyt. Az ÁKK által januárban bevezetett új lehetőség – amely 3 év alatt 21 %-ot fizet – több szempontból is jó választás lehet. Az értékesítési adatok alapján ismét a FixMÁP állhatott fel a dobogó legfelső fokára a maga 14,2 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiségével. A második helyre az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) futott be, 10,7 milliárd forintért adtak el belőle. E két állampapír felel a múlt heti eladások több, mint 60 százalékáért.
A dobogó harmadik fokára meglepő módon a postákon kapható Kincstári Takarékjegy (KTJ) állt fel a maga 6,2 milliárd forintos értékesített mennyiségével. A Bónusz Magyar Állampapírból (BMÁP) 5,1, míg a régi nagy kedvencből 4,2 milliárd forintért vásároltak a befektetők. Vásárlás előtt mindenesetre érdemes tájékozódni a Magyar Állampapír hivatalos weboldalán.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!