Sötét mód ikon
2026 július 21
Tőzsdenyitás Július 21. – A BUX és az OTP száguld, mögötte a Mol és a Richter

Tőzsdenyitás Július 21. – A BUX és az OTP száguld, mögötte a Mol és a Richter

Lendületesen indult a kedd reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első óra végén 144 328,74 ponton állt. Az OTP árfolyama száguld. A Baltikum legnagyobb bankjának vétele lendületet hozott a részvényeknek. A Mol is erősödött az indulást követően. A Richter pluszban áll. A Telekom árfolyama változatlan. A 4iG gyengüléssel kezdte a napot. A részvénypiac forgalma az első óra végén 9,8 milliárdnál járt.

Pozitívan halad a mai reggeli kereskedés. Forrás: Unsplash

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,16 pontos csökkenéssel 141 600,67 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest csaknem változatlan. Az index az első óra végén 144, 328,74 ponton állt. Az OTP pozitívan kezdte a napot és pluszban áll a papír árfolyama. A pénzintézet bejelentett, hogy megállapodott hogy megvásárolja a Baltikum legnagyobb bankját a Luminort. A Mol árfolyama az erősödést választotta. A nemzetközi piacokon az olaj árfolyamát az új Szaúd-Arábia elleni blokád helyzete befolyásolhatja. A Telekom árfolyama ma reggel is várakozással indult. A Richter próbálja ledolgozni az előző napi gyengülését és a többi részvényhez hasonlóan emelkedéssel kezdett. A 4iG árfolyama gyengült. A részvénypiac forgalma megindult, az első óra végén 9,8 milliárdnál járt. A hétfői zárás után folytatódott pozitív hangulat a pesti  börzén.

A részvények kedd reggeli indulása

Mol: Az olajvállalat árfolyama +0,24 százalékkal erősödött és 4 234 forinton áll a reggeli időszakban.

OTP: A részvény ára +2,79 százalékkal nőtt és 46 000 forinton állt az első órában.

Magyar Telekom: Az árfolyam változatlanul 2 636 forinton áll.

Richter: A papírok árfolyama +0,42 százalékkal emelkedett és 11 980 forinton állt.

4iG: A részvények árfolyama -0,28 százalékkal esett és 1 765 forinton áll.

A részvénypiac forgalma 9,8 millió forint volt a reggeli időszakban.

A részvények hétfő esti zárása

OTP: A részvények ára 0,61 százalékkal 44 750 forintra nőtt, a folytatásban átléphetik a 46 ezer forintos szintet.

Mol: A részvény 1,39 százalékkal 4 224 forintra erősödött, a továbbiakban 4 100 és a 4 350 forint közötti sávban folytathatja.

Richter: Az árfolyama 0,42 százalékkal 11 930 forintra esett, a csökkenés kedden is folytatódhat, 11 850 forint körül lehet a következő támasz.

Magyar Telekom: A papír árfolyama hétfőn 0,15 százalékkal 2 636 forintra csökkent, de a folytatás iránya nem egyértelmű, 2 550 és 2 650 forint közé várható az árfolyam.

A BUX és a részvények indulása az elemző szerint

Emelkedéssel kezdheti a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe – írta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán szerint a vezető részvények vegyesen teljesíthetnek, erősödésre leginkább az OTP-nek van esélye, miután az észt Luminor bankcsoport felvásárlásával a balti államokban újabb jelentős piacokhoz juthat. A BUX hétfőn 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel 141 600,83 ponton zárt 14,8 milliárd forintos összforgalommal.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.