Sötét mód ikon
2026 július 21
Európai tőzsde Július 20. – Iránykereséssel indult a nap, az angolok az új miniszterre fókuszálnak

Európai tőzsde Július 20. – Iránykereséssel indult a nap, az angolok az új miniszterre fókuszálnak

Vegyesen kezdték a hétfő reggeli kereskedést az európai részvénypiacok. A közel-Keleti helyzet továbbra is feszültségben tartja a régiót. Párizs és Frankfurt pluszban állt a reggeli nyitás után. London az új miniszteri beszédre figyel. A Brent olaj árfolyama 90 dolláron várja az újabb olajpiaci híreket. Az arany jegyzése csökkent.

Iránykereséssel indult a kereskedés Európában. Forrás: Unsplash

Visszafogottan kezdődött a hétfői kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken. A hangulatot a közel-keleti feszültségek eszkalálódása határozza meg. A légiközlekedés azonnal reagált az olaj árának emelkedésére. A Ryanair részvényei 5 százalékkal gyengült. A technológiai részvények pedig 0,2 százalékkal emelkedtek.  A brit piac most az új hetedik miniszterelnök mai megjelenésére fókuszál. Andy Burnham ma tartja első nyilvános beszédét. London mínuszban indult. Frankfurt és Párizs indexe erősödött. Milánó és Madrid is pluszban áll. A pénteki iránykeresést követően ma is hasonlóan kezdett a régió.

Az európai indexek hétfőn reggeli indulása

STOXX 600: Az index 0,14 százalékkal emelkedett és 642 pontra lépett.

Euro Stoxx 50: Az euróövezeti index 0,84 százalékkal gyengült.

London: Az FTSE100 index 0,38 százalékos mínuszban kezdett.

Frankfurt: A DAX index 0,38 százalékkal nőtt.

Párizs: A CAC 40 index 0,16 százalékkal csökkent.

Milánó: Az FTSE MIB index 0,33 százalékos pluszban indult.

Madrid:  Az IBEX 35 index 0,25 százalékos mínuszban nyitott.

A nyersanyagpiac hétfői indulása

Az árupiacokon folytatódott az olaj drágulása. A WTI amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 83,75 dollárra emelkedett, ami 2,41 százalékos növekedés az előző jegyzéshez képest. Az északi-tengeri Brent olaj hordónként 90,62 dolláron állt, 2,86 százalékos emelkedéssel.

Az európai földgáz irányadó ára 59,91 euróra emelkedett megawattóránként, ami 4,20 százalékos növekedés.

Az arany unciánkénti azonnali ára 4 005,44 dollárra mérséklődött, ami 0,30 százalékos csökkenést jelent.

A devizák indulása az európai tőzsdén

A devizapiacon az amerikai dollár index 100,75 ponton állt, ami 0,02 százalékos csökkenést jelent az előző értékhez képest. Az euró árfolyama 1,1438 dollárra csökkent, ami 0,01 százalékos gyengülést jelent.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.