2024 május 08

Egyezség született – nem lesz adóemelés, lesz minimálbér

Nem akármilyen időszakot tudhat maga mögött a német politikai élet. Öt hetes, kemény tárgyalási sorozat után nagykoalíciós kormány alakulhat Európa első számú gazdaságában. Az előzményekről a Tőzsdefórum korábban több ízben beszámolt. Mint ismeretes a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége szerezte meg a szavazatok többségét a szeptemberi német választásokon. Az abszolút többséget azonban nem sikerült elérnie a Bundestagban.

Kemény viták a koalíciós tárgyalásokon

Így hát Németország történetében nem először koalíciós partnert kellett keresnie a nyertes szövetségnek. Hosszas előkészítés után – amint várható volt – végül a szociáldemokraták mellett tette le a voksát a kereszténydemokrata, keresztényszociális választási unió.

Már a választások éjszakáján is tudni lehetett, hogy kemény viták lesznek a koalíciós tárgyalásokon. Leginkább az adózás tekintetében voltak véleménykülönbségek a CDU/CSU és az SPD szakpolitikusai között. A tegnapi tizenhét órás záró tárgyalás során azonban a koalíciós szerződés főbb pontjaiban sikerült megállapodniuk a pártok képviselőinek.

A létrejövő kormány összetételét még nem hozták nyilvánosságra, mivel a koalíciós szerződésre még rá kell bólintania a szociáldemokraták képviselőinek. Azt azonban tudni lehet, hogy Angela Merkel kancellár nagykoalíciós kabinetjében az SPD hat, a CDU öt, plusz a kancellária hivatalt, a CSU pedig három miniszteri posztot kaphat.

2017-ig 23 milliárd eurót költhetnek

A DPA hírügynökség jelentése szerint, a megállapodás azt tartalmazza, hogy a nyugdíjkassza milliárdos problémái ellenére sem terveznek adóemeléseket. A nagykoalíció 2015 végéig nem vesz fel újabb hiteleket. A pénzügyi tárca kemény esztendők elé néz, mivel a létrejövő kormány a projektek finanszírozására és beruházásokra 2017-ig 23 milliárd eurót költhet.

Kompromisszum született a minimálbér ügyében is. A teljes német szövetségi állam területén bevezetik 2015-től a 8,50 eurós minimális órabért. 2017-ig azonban engedélyeznek egy átmeneti időszakot. A bértárgyalásokon a felek az elkövetkező bő két évben még köthetnek közös megegyezéssel a 8,50-es szint alatt is egyezséget. Egyetértés született a nyugdíjak kérdésében is. Döntöttek távolabbi elképzelésekről is, például arról, hogy bevezetnek az alacsony keresetűeknek egy olyan nyugdíjjáradékot, amely legkevesebb havi 850 euró lehet. A dátum itt is 2017.

Nagy vita volt még további két kérdésben is. A pártok megegyeztek az úgynevezett kettős állampolgárság ügyében. A továbbiakban a külföldiek Németországban született gyermekeinek nem kell a huszonhárom éves koruk elérésekor nyilatkozniuk arról, hogy a szüleikét illetve a német állampolgárságot választják-e. Megegyeztek a felek az autópályadíj ügyében is. A külföldieket díj megfizetésére köteleznék, de csak annak a megvizsgálása után, hogy az összeegyeztethető-e az európai uniós jogszabályokkal és egyezményekkel.

A megújuló energia arányának kialakítására is döntés született. 2030-ig a ,,zöldenergia” arányát ötvenötről, hatvanöt százalékra akarják emelni. A tárgyalások során a CSU 50-55, az SPD pedig 75 százalék mellett kardoskodott.

Koalíciós forgatókönyv

A mai napon a pártok nevében Angela Merkel (CDU), Horst Seehofer (CSU) és Sigmar Gabriel (SPD) ismerteti a koalíciós egyezség részleteit. A DPA, a Reuters és más hírügynökségek is részletesen ismertetik a további koalíciós forgatókönyvet. Eszerint december 6-12-ke között a szerződésre rá kell bólintania a szociáldemokraták 475.000 tagjának. A döntéshez húsz százalékos részvételre van szükség. Ha nem sikerül a döntés, akkor az SPD december 14-ig rendkívüli kongresszust tart és ott voksolnak a koalícióról a küldöttek.

Politikai megfigyelők szerint, ha minden rendben megy, akkor Angela Merkelt december 17-én harmadízben választhatják kancellárrá a Bundestagban. Ha bármi miatt ,,kútba esne” a koalíció, akkor a keresztény unió új tárgyalásokat kezdeményez a zöldekkel.