2024 május 26

Argentína – 60 százalékról 50 százalékra csökkent az alapkamat

Az argentin jegybank az eddig 60 százalékról 50 százalékra szállította le az alapkamatot, miután áprilisban két kamatcsökkentést hajtott végre.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint a kamat leszállítását 50 százalékra az tette lehetővé, hogy „érezhetően javultak” az inflációs várakozások, és a központi bank szerint az infláció az elemzők által vártnál gyorsabban lassul. Tavaly decemberben 126 százalékon állt a kamatszint, amelyet azóta öt kamatcsökkentéssel vittek le a csütörtöktől érvényes 50 százalékra. Javier Milei új libertárius elnök kemény és fájdalmas gazdasági megszorító intézkedéseket vezetett be a elmúlt hónapokban – ismertette a távirati iroda.

Az elnök szigorú fiskális politikája jelentősen javított az argentin befektetők hangulatán, szárnyalnak a részvények és a kötvények, ugyanakkor a szegénység szintje a gazdasági recesszióval együtt nő, ahogy a termelés és a fogyasztás visszaesik. A kemény kiadáscsökkentés célja az infláció visszaszorítása, a fogyasztói árak éves szintű növekedése 287,9 százalék volt márciusban.

Címlapkép forrása: Shutterstock