2024 május 08

Az OPEC tagok sokkoló döntése – szárnyal az olaj

A hétfői nap egyik legnagyobb meglepetését az olaj árfolyama okozta. A kereskedési időszak lezárásához közeledve több, mint 6 százalékos profittal számolhatunk mindkét referenciaérték esetében. A masszív elmozdulást az OPEC kartell országainak vasárnapi döntése okozta. Szaúd-Arábia és más nagy olajtermelők vasárnap meglepő csökkentést jelentettek be. A döntés szerint májustól napi 1,15 millió hordóval csökkentik termelésüket az év végéig. Ez a lépés világszerte szignifikánsan megemelheti az árakat. A hatást már az első napon érzékelhettük, a Brent és a WTI árfolyama majd 5 dollárral emelkedett egyetlen kereskedési időszak alatt.

A múlt héten beszámoltunk a szakértők véleményéről, akik erősen hittek abban, hogy az OPEC nem fogja csökkenteni a termelését. Bár az olaj árát akkor még sokkal alacsonyabban jegyezték, a zuhanást okozó bankválság azóta már sokat enyhült. Ez miatt aztán az elemzők nem is vártak változást a kartell viselkedésében, és bíztak a piaci mechanizmusokban, hogy majd azok egyensúlyt teremtenek a piacon. Az OPEC nem bízott a piacban és jelentős csökkentést jelentett be.

A magasabb olajárak segíthetnek feltölteni Vlagyimir Putyin orosz elnök pénztárcáját, miközben országa háborút folytat Ukrajnával. A nyugati nagyhatalmaknak ez nem tetszett. A változás ezen felül arra kényszerítené az amerikaiakat és másokat, hogy az infláció közepette még többet fizessenek az üzemanyagért. A vágások önmagukban feltolhatják az amerikai benzinárakat gallononként akár 26 centtel.

(www.shutterstock.com)

Hatalmas befolyás – számoljunk az olaj rohamos emelkedésével?

Szaúd-Arábia jelentette be a legnagyobb csökkentést az OPEC tagjai közül, napi 500 000 hordóval. A mostani döntés kiegészítette a tavaly októberben bejelentett csökkentést, amely már magában feldühítette a Biden-adminisztrációt. Bár már a mai napon is masszívan drágultak az olajárak, azonban az év nagy részét is igénybe veheti, amíg a változások teljesen hatályba lépnek. Annak ellenére, hogy a termelés csökkentése csak körülbelül 1 százalékát teszi ki a világ napi 100 millió hordós olaj igényeinek, az árakra gyakorolt hatás nagyon is erős lehet. A hatás attól is függ majd, hogy a világ mennyire halad a recessziós felé, és mekkora lesz a már elcsendesedett bankválság utóhangja. A szaúdi energiaminisztérium szerint a döntés részükről egy, az olajpiac stabilizálására irányuló elővigyázatossági intézkedés volt. Szaúd-Arábia átlagos napi termelése 2022-ben 11,5 millió hordó volt, így a mostani csökkentés ennek körülbelül 5 százalékát teszi ki.

Forrás: apnews.com

Címlapkép: Shutterstock