2024 május 08

Amerikai elnökválasztás és a tőzsde

Az elmúlt hetekben (és a következő hetekben még inkább) sokat elemzett kérdés, hogy vajon a demokrata Joe Biden nyeri a választásokat, vagy a regnáló republikánus elnök, Donald Trumpnak sikerül újráznia és még 4 évet a Fehér Házban töltenie. Ahogy emlékezhetünk, 4 évvel ezelőtt is komoly kérdés volt ez, akkor Hillary Clinton demokrata jelölt versengett Trumppal a Barack Obama mandátumának lejártával megüresedett elnöki székért. Akkor a közvéleménykutatókat is meglepve Trump nyert, a tőzsdék azonban a kezdeti megingás után jelentős emelkedést mutattak fel, amit csak a koronavírus tört meg-azóta már látjuk, hogy az is csak időlegesen.

Idén azonban várhatóan az előzőnél is élesebb verseny várható; az elektori rendszer miatt nehezen kalkulálható a szavazás végeredménye, azonban a fivethirtyeight.com szerint Trumpnak mindössze 30 %-os esélye van székének megtartására. Mi is következne abból, ha veszítene?

Joe Biden többször hangot adott annak, hogy elnökké választása esetén 28 %-ra emeli a jelenleg 21 %-os társasági adót, a befolyó pénzt pedig a szegényebb társadalmi rétegek felzárkóztatására költené. Ugyanakkor vélhetően a zöldenergia egyre terebélyesedő ágazata kapna több állami figyelmet, amiből a megújuló energiaforrásokra támaszkodó cégek profitálhatnak.

Az igazán jelentős hatás azonban nem is a várhatóan meghozott intézkedésekben érhető tetten, hanem abban, hogy Trump bukásával az amerikai részvénypiacok elveszítenék legfőbb támogatójukat; emlékezzünk, hogy Trump (sokak által vitatva) rengeteget beszél (illetve ír) arról, hogy magasan szeretné látni az árfolyamokat, valamint megemlékezik a történelmi csúcsokról is.

Maga Donald Trump szerint is be fog dőlni a tőzsde Joe Biden győzelme esetén; hogy ebben mennyi igazság van, Biden győzelme esetén kiderül, azonban tény, hogy a republikánus elnök mindent megtett, hogy az egekbe emelkedjenek az amerikai részvények árfolyamai. (Nem véletlen: hazánkkal ellentétben az Egyesült Államokban erős hagyománya van a részvényekbe való befektetésnek, így a tőzsdék esése sok háztartás vagyonát csökkenti).

A portfolio.hu ábrája azonban jól mutatja az elmúlt 15 évet átlagolva, hogy akárkit is választottak elnöknek az amerikaiak, az első évben (és a 4. év kivételével mindig) jelentős emelkedést könyvelhettek el a piacok.