2024 május 08

Reggeli tükör 2021.08.29. – A Mol volt az éllovas

A részvénypiac forgalma 46,7 milliárd forint volt a múlt heti 63,3 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: az előző heti történelmi csúcsok után a héten negatív korrekció jellemezte a hazai tőzsdeindexet, a BUX a romló nemzetközi befektetői hangulatban esett az 52 ezer pontos csúcs áttörését követően. A hét hírei kapcsán felidézték, hogy folytatódott a hazai kamatemelési ciklus. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 30 bázisponttal emelte az alapkamatot és a kamatfolyosót, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak. A jegybank bejelentette azt is, hogy megkezdik az állampapír-vásárlási program fokozatos és óvatos kivezetését, a Növekedési kötvényprogram keretösszegét pedig 400 milliárd forinttal, 1550 milliárd forintra emelték. Az Equilor kommentárjában kitért arra, hogy közös holdingot hoz létre a 4iG Nyrt. az állammal. A megállapodás értelmében a vállalat a tulajdonába kerülő, távközlési profillal működő társaságokat apportálja az állammal közös társaságba – az Antenna Hungária Zrt.-be – és a holdingban a 4iG többségi tulajdont szerezhet – ismertette a távirati iroda.

A héten a legnagyobb, 1,52 százalékos erősödést a Mol érte el, a papír 2398 forinton zárt pénteken, heti forgalma 6,43 milliárd forint volt.

óA Magyar Telekom árfolyama 0,93 százalékkal nőtt, pénteken 435 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 872,2 millió forintot tett ki.

Az OTP-részvények ára 1,49 százalékkal csökkent a héten, pénteken 17 475 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta a 23,1 milliárd forintot.

A vezető részvények közül a hét vesztese a Richter volt, árfolyama 4,52 százalékkal csökkent, pénteken 8660 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma megközelítette a 12,2 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4079,53 ponton fejezte be a hetet, ami 69,80 ponttal, 1,74 százalékkal magasabb az előző hetinél.