2024 május 27

Jelentős növekedésre számít a Waberer’s-csoport

A Waberer’s-csoport frissített stratégiájában azzal számol, hogy 2027-re a közép- és kelet-európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává válik, árbevétele és EBIT (üzemi) eredménye a tavalyinak csaknem kétszerese lesz – közölte a cég csütörtökön.

A jelentős növekedést további beruházásokkal, akvizíciókkal, infrastruktúrafejlesztéssel, tevékenységének diverzifikációjával, szolgáltatásai között pedig a hozzáadott érték növelésével éri el a csoport – ismertették. Megjegyezték azt is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatósági szempontokra, miközben fokozzák tőkepiaci aktivitásukat. A tervek szerint a csaknem 250 ezer négyzetméter raktárkapacitással, 2900 tehergépjárműből álló, modern flottával és 6 ezer munkavállalóval rendelkező csoport a tavalyi 676 millió euróról 72 százalékkal, 1,2 milliárd euróra növelheti árbevételét, miközben EBIT eredménye 33 millió euróról 82 százalékos bővüléssel 61 millió euróra emelkedhet 2027-re – írták.

Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta, hogy a 2021-ben meghatározott, korábbi stratégiai célok jelentős része mára teljesült, azok eredménye a 2023-as gazdálkodási számokban jól látható. Kiemelte, hogy ma a Waberer’s csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat célja, hogy 2027-re a közép- és kelet-európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává váljon teljes körű, ügyfélközpontú és fenntartható szolgáltatási portfólióval. A stratégiában célként fogalmazták meg a saját tulajdonú raktárkapacitás növelését, hosszabb távon az országos lefedettség elérését, a régiós pozíciók kiépítését, valamint a magas hozzáadott értékű szolgáltatások növelését.

A tervek között szerepel, hogy az üzletág a diverzifikáció jegyében regionálisan is kiterjeszti szolgáltatásait és új, specializált logisztikai szegmensekben jelenik meg. A fuvarozás és szállítmányozás üzletág az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fordít a magasabb marzsot biztosító értéknövelt szolgáltatásokra, miközben működési rugalmasságát is fokozza a szállítmányozási, az alvállalkozók segítségével végrehajtott szolgáltatási tevékenység súlyának növelésével – írták. A hatékonyabb üzemeltetés érdekében tovább korszerűsítik a járműflottát, a specializált szolgáltatások árbevételét növelik, továbbá emelik a multimodális szolgáltatások arányát, így például fejlesztik vasúti szállítási képességet – ismertette a távirati iroda.

A Waberer’s-csoport biztosítási üzletágában a meglévő értékesítési csatornák és termékportfolió bővítését, valamint további digitalizációs fejlesztéseket tűztek ki célul, emellett vizsgálják a piaci konszolidációs lehetőségeket, illetve a regionális piacra lépés lehetőségét is. Barna Zsolt hangsúlyozta, hogy a stratégiai célokat organikus fejlesztések, illetve beruházások és akvizíciók kombinációjával kívánják elérni. A stratégia alapján a vasúti és intermodális szállítás arányának növelésével fejlesztik zöld szolgáltatásaikat, valamint zöld beruházásokkal és energiahatékonysági intézkedésekkel csökkentik a károsanyag-kibocsátást. A csoport képzésekkel, a munkakörülmények további javításával még vonzóbb munkahelyet kíván teremteni, csoportszintű ESG-irányítás kialakítására törekszik, valamint kihasználja a zöld finanszírozási lehetőségeket – fogalmaztak.

A Waberer’s elkötelezett a tőzsdei jelenlétének fokozása mellett, a stratégia megvalósítása során vizsgálja a tőkepiaci aktivitás fokozásának lehetőségeit a részvények forgalmának, likviditásának növelése, továbbá az elemzői lefedettség növelése, valamint a régiós elemzőházak bevonása érdekében – áll a közleményben. A vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén, melyek a BUX és BUMIX indexekben is szerepelnek. A csoport tagja a Waberer’s International Nyrt., a WSZL Kft., a Wáberer Hungária Biztosító és a lengyel Link S.p. z o.o. is. A Waberer’s az idén az első kilenc hónapban 527,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el, 4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az EBIT az idei harmadik negyedévben csoportszinten 8,0 millió eurót ért el az előző évi 9,7 millió euró után, a kilenc havi kumulált EBIT 36,5 százalékkal 33,4 millió euróra nőtt.