2024 május 08

Keményen hajtott a Traton

A Volkswagen konszern irányítása alatt álló Traton haszongépjármű-gyártó vállalat növekvő első negyedéves bevételről és működési eredményről számolt be.

Traton eredménybeszámolója szerint a januártól márciusig tartó időszakban korrigált üzemi eredménye 1,1 milliárd euróra emelkedett az előző év azonos időszakában jegyzett 935 millió euróról. A magasabb eladási áraknak köszönhetően a német vállalat nettó árbevétele az év első három hónapjában éves szinten 5 százalékkal, 11,798 milliárd euróra emelkedett, annak ellenére, hogy az értékesített járművek száma éves bázison 4 százalékkal, 81 148-ra csökkent az idei első negyedévben. Az új megrendelések száma 3 százalékkal, 66 434-re csökkent. A Traton – amelynek európai riválisai közé tartozik a Daimler Truck és a Volvo AB – azt is közölte, hogy a korrigált üzemi haszonkulcsa éves bázison 1,0 százalékponttal 9,4 százalékra emelkedett, míg a részvényenkénti nyereség 1,50 euróra emelkedett az első negyedévben az előző év azonos időszakában elért 1,11 euróról – ismertette a távirati iroda.

A Traton – amelyhez a Scania, a MAN és a Navistar márkák is tartoznak – megerősítette, hogy az idei évre 8-9 százalékos korrigált üzemi haszonkulcsra számít. Az európai haszongépjármű-üzletágban a közelmúltban folytatódott a kereslet normalizálódása – kommentálta az eredményeket Christian Levin, a Traton vezérigazgatója. A piaci növekedés üteme elemzők szerint várhatóan lassul idén a haszongépjármű-gyártók körében a bizonytalan makrogazdasági környezet és a csökkenő európai és észak-amerikai kereslet következtében.