2024 október 07

Forint – elbántak vele, vegyünk eurót mielőtt 500 lehet?

Megint egy rossz hetet tudhat maga mögött a magyar fizetőeszköz. A forint utóbbi időkben látott gyengülése elég volt ahhoz, hogy tartósan közeli legyen a 400-as szint az EUR/HUF keresztárfolyam tekintetében. Ráadásul most érkezik a hónap talán legfontosabb eseménye is, amelyet feszülten várhatnak a befektetők.

Forint – betett Amerika

A dollár rendkívüli erősödést tudott felmutatni az utóbbi időszakban, és ez talán az egyik legfontosabb, amit ki kell emelnünk a forint mozgását vizsgálva is. A megjelent elemzések és értékelések ugyanis sokszor rámutattak, hogy az amerikai fizetőeszköz ereje nem tesz jót a sérülékeny devizák megítélésének. Utóbbiak köré tartozik a forint is. Emellett érdemes tenni egy pillantást az amerikai részvényindexek alakulására is. Rég nem látott esés látszik a főbb nemzetközi indexeknél.

Az esésnek több oka is lehet. Az iráni-izraeli konfliktus értelemszerűen fokozza a befektetők bizonytalanságát. Arról nem beszélve, hogy az amerikai makrogazdasági adatok egyre kevésbé mutatják azt, hogy a Fed idén nagy kamatcsökkentéseket hajtana végre. Márpedig ez nem túl jó hír a piaci hangulat, a kockázatvállalási kedv, és így a forint számára sem. Érdemes tehát a továbbiakban is követnünk a fentebb említett tényezőket. Akár ezek is befolyásolhatják a forint befektetői megítélését, és így azt is, hogy mikor célszerű eurót váltanunk a nyaraláshoz.

Dönt az MNB

Mégsem a nemzetközi piaci hangulat lehet most a legfontosabb, legalábbis ami a keddi napot illeti. Akkor tartja ugyanis kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Kiderül, hogy a jelenleg 8,25 %-on álló alapkamatot mennyiben módosítja a jegybanki vezetés. Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja nemrég jelezte, hogy lassítás jöhet a kamatcsökkentési tempóban. Hogy ez mennyiben lesz úgy, kedden kiderül, amikor a döntés mellett a jegybanki kommunikációra is nagyon figyelnünk kell.

A VIG elemzőjének márciusi elemzése szerint is kiemelten fontos a forint szempontjából a kamatelőny, ami az MNB politikájától is függ. A Portfolio.hu-n akkor megjelent írásban egyébként 10-30 %-os lehetséges gyengülés is megemlítésre került. Ennek szélsőértéke bőven 500 forint feletti eurót jelentene, ettől még mindenesetre most igen távol vagyunk.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!