2024 május 20

Állampapír – háborúk alatt is kockázatmentesen 20 % feletti kamat?

Tovább csökken a lakossági állampapír piacot is alaposan átrendező infláció, ennek ellenére továbbra is érdekes követni a hazai háztartások mozgását. Az állomány tekintetében még mindig nem akad versenytársa igazán a Prémium Magyar Állampapírnak (PMÁP), de az idő ellene dolgozik. Úgy tűnik ugyanis, hogy szeretnék a magyarok pár évre fix, magas kamattal lekötni a pénzüket.

Állampapír – valamiben még a PMÁP a király

Többször írtunk róla, hogy az inflációkövető PMÁP népszerűsége jócskán visszaesett az értékesítési adatok alapján. Az infláció csökkenésével ez az állampapír már kevésbé vonzó, ráadásul most már nem kétszámjegyű induló kamattal lehet megvásárolni az új típust, mint ahogy korábban hozzászokhattunk. Ennek ellenére a korábbi vásárlások miatt állománya egészen elképesztő, március 18-án meghaladta a 7113 milliárd forintot.

 Összehasonlításképpen a második helyezett Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) állománya ekkor mindösszesen 934 milliárd körül alakult. Még mindig a dobogón a régi kedvenc, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) közel 760 milliárddal. Ezután az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) következett 729 milliárdos állománnyal, majd a Kincstári Takarékjegy (KTJ) 484 milliárddal. Végül az idén bevezetett Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) nagyjából 213 milliárdos állománnyal bírt.

Mindeközben az értékesítés éppen a FixMÁP növekvő szerepét mutatja. Az idei év 14. hetében például ebből 26,3 milliárdért vásároltak. Míg PMÁP-ból 6,7 milliárdos volt az értékesítés. Ezzel egyébként a korábbi sztár állampapír MÁP+-t leszámítva utolsó lett. BMÁP-ból ugyanis 7,3 milliárdért vettek, 1MÁP-ból 14 milliárdért, KTJ-t pedig 6,9 milliárdért.

Kell még idő a trónfosztáshoz

A trend tehát egyértelmű. A 3 év alatt összesen 21 % kamatot fizető FixMÁP az új kedvenc. (Van persze olyan speciális állampapír, ami hasonló hozamra egy év alatt is képes, ez pedig most a Babakötvény.) Ahhoz azonban még nagyon sok időnek el kell telnie, hogy az állományi számokban is ez látszódjon. A PMÁP ugyanis tavaly és előtte akkora előnyre tett szert, hogy egészen elképesztő lakossági vásárlási roham kellene ahhoz, hogy a FixMÁP hasonlókat produkáljon. Arra, hogy egy korábbi kedvenc hogy tudja előkelő helyét sokáig megőrizni, a MÁP+ a legjobb példa. Évek óta vannak nála jóval magasabb kamatot fizető kötvények, mégis százmilliárdokat tart benne a lakosság. Hogy jól válasszunk befektetést, érdemes a Magyar Állampapír hivatalos weboldalán tájékozódni.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!