Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója már az egész hetes eseménysorozat egyik beharangozójának szánt beszédében előre jelezte, hogy a nemzetközi szervezet szerint komoly gondok vannak a világgazdaság állapotával. A washingtoni Georgetown egyetemen Lagarde hangsúlyozta, hogy a globális gazdaság hosszú időre megrekedhet egy lassú növekedési pályán, miközben az országok igyekeznek megküzdeni a válság örökségeivel: a magas államadóssággal és munkanélküliséggel.

Ez után nem volt nagy meglepetés, hogy a Valutaalap grandiózus előrejelzésében az áprilisi várakozásaihoz képest lerontotta a világgazdaság növekedési kilátásait. Az IMF szerint ugyanis felerősödtek a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok. Rövidtávon a geopolitikai feszültségek eszkalálódása és a piaci kockázati felárak megugrása jelenthet veszélyt, hosszú távon pedig az, amit Lagarde „új középszerűségnek” nevezett, vagyis a sokáig elhúzódó gyenge és egyenetlen növekedés.

A hét rendezvényein elhangzottakból egyértelműen kiderül, hogy az IMF számára az elsődleges szempont a hosszú távú, a társadalmak széles körében érezhető munkahelybarát fejlődés. Ennek elérése érdekében pedig a Valutaalap olyan megközelítést javasol, amely néhány évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen lett volna. Az üzenet egyértelmű, a gazdaságpolitikán a sor, be kell vetni mindent.

A helyzetértékelés

Mielőtt Lagarde csütörtökön alaposan rápirított a politikusokra, szerdai beszédében igen izgalmas helyzetértékelését adta a világgazdaság állapotának. Az „új középszerűség” veszélye ugyanis nem csak a növekedési számokban, de más adatokban is tetten érhető. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 200 millió munkanélküli van ma a világban, és a válság óta a számuk 30 millióval emelkedett. A fejlett gazdaságokban az átlagos munkanélküliségi ráta 8,5 százalékra nőtt a válság előtti 5,8 százalékos szintről. A fejlődő országokban némileg jobb a helyzet, ugyanis bár itt is volt némi növekedés a munkanélküliségben, ez mára visszatért a válság előtti szintre.

A fiatalok körében azonban tragikus a munkanélküliségi ráta. Globális szinten a fiatalok 13 százalékának nincs munkája, ami 74 millió főt jelent, de a Közel-Keleten és Észak-Afrikában egyharmaduk nem talál munkát, míg a fiatal nőknél ez az arány 46 százalékos.

A jövedelmi egyenlőtlenség terén sem áll túl jól a világgazdaság. Az Oxfam kutatása szerint a Föld 85 leggazdagabb személye akkora vagyont birtokol, mint a legszegényebb 3,5 milliárd. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig arra jutott, hogy az USA-ban 2010 és 2013 között a leggazdagabb 10 százalék jövedelme 10 százalékkal bővült, miközben a legszegényebb 20 százaléké 8 százalékkal csökkent. A globális egyenlőtlenség alakulásának témakörében nemrég az OECD adott ki egy különleges elemzést, melyből kiderül, hogy a globalizáció drasztikus hatással volt az országokon belüli jövedelmi egyenlőtlenségekre.

A WEO-ból emellett kiolvasható, hogy a pénzügyi piacok a legfontosabb fejlett gazdaságok által követett rendkívül laza monetáris kondíciók, illetve az alacsony kamatkörnyezet ellenére sem vesznek részt megfelelően a gazdaságok fellendítésében. A dokumentum (az IMF Globális Pénzügyis Stabilitási Jelentésével összhangban) kiemeli, hogy a laza pénzügyi környezet elsősorban a magas hozamok iránti kockázati étvágyban csapódik le, nem pedig a beruházási aktivitás bővítésében. Pontosan ez az oka tehát annak, hogy az IMF kiemelkedő hangsúlyt helyezett a fiskális oldal és a kormányzatok gazdaságpolitikáinak felelősségére. Bár a Valutaalap többször erősen aláhúzta az országspecifikus helyzetértékelések és intézkedések fontosságát, a friss dokumentumokból és megszólalásokból egy általános irányvonal is kiolvasható.

Az állam közbelép

Mivel tehát a tőkepiacok úgy tűnik, önmagukban nem képesek leküzdeni az „új középszerűség” fenyegetését, az IMF harcba hívta a kormányzatokat is.

A Valutaalap három olyan területet jelölt meg, amelyre kiemelt figyelmet kell szentelniük a politikai vezetőknek. Az egyik a fiskális politika, a másik a strukturális reformok, a harmadik pedig az állami beruházások témaköre.

A fiskális politika

Szintén a múlt héten látott napvilágot az IMF Fiskális Monitor (FM) elnevezésű kiadványának októberi száma, amely egyértelműen lefekteti a kívánt intézkedések körvonalait. Röviden összefoglalva a cél az, hogy a fiskális politika – a strukturális reformokkal összhangban – rövidtávon helyreállítsa a fejlett és fejlődő országokba vetett bizalmat, hosszú távon pedig támogassa a stabil és munkahelybarát növekedést.

A fejlett gazdaságok kapcsán az IMF megállapítja, hogy a strukturális adósságok csökkentése után a fiskális politika egyre jobban serkentheti a gazdasági aktivitást. Ezt támasztja alá, hogy a nemzetközi szervezet szerint idén már csökkent a megszorítások mértéke, és várhatóan jövőre is szerény szinten marad. Mindazonáltal az IMF láthatóan nem hagyta figyelmen kívül az eurózóna szuverén adósságválságának árnyékát, és többször felhívta rá a figyelmet arra, hogy továbbra is kritikus fontosságú az adósságok csökkentése, illetve a megfelelő fiskális pufferek kiépítése.

A fejlődő és feltörekvő gazdaságokban a legnagyobb feladat a fiskális manőverezés lehetőségeinek kiépítése egy olyan környezetben, ahol a geopolitikai feszültségek (és az ebből adódó esetleges olajár volatilitás), illetve egy esetleges piaci turbulenciából adódó nagymértékű tőkekivonás komoly fenyegetést jelent.

A konkrét javaslatokat tekintve sokkal inkább látszik a váltás a megszorítások irányából a növekedésbarát fiskális politika felé. Az FM megállapításai szerint ugyanis munkahelybarát fiskális konszolidációra van szükség, melynek jegyében az egyes országoknak speciális stratégiákat kell kidolgozniuk. Ezzel összhangban be kell ruházni a munkaerő-piaci reformokba, ami azt jelenti, hogy lehetséges a fiskális politika lazítása, amennyiben az nem okoz kockázatot a fenntartható adósságpálya számára. Megfontolandó emellett a munkaerőt terhelő adók csökkentése, illetve a nyugdíjrendszer átalakítása. Ez utóbbi kapcsán az IMF megjegyzi, hogy az elöregedő társadalmak veszélye igen jelentős, ám nem elégséges a nyugdíjkorhatár egyszerű emelése, további kiegészítő reformokra is szükség van.

Strukturális reformok

A rendszerszintű átalakítások kapcsán IMF ismét a növekedés- és munkahelybarát intézkedések szükségességére hívta fel a figyelmet. A WEO elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az adós országok esetében rugalmasabbá kellene tenni a termék- és munkaerőpiacot, míg a hitelező országok részéről több állami infrastrukturális és magánberuházásra volna szükség. Mindemellett a foglalkoztatási költségek csökkentése, illetve a képzések fellendítése sokat segíthetne a fiatalok körében tomboló munkanélküliségi válság megoldásában.

A tragikus magyar eset

Miközben az IMF a héten a régiónkról és ezzel együtt Magyarországról is részletes előrejelzést közölt, melyből kiderül, hogy a tavaszi tanulmányhoz képest javultak a magyar gazdaság kilátásai, a Világbank döbbenetes adatot tett közzé. Ez utóbbi szervezet ugyanis kimutatta, hogy a 2000-es években globálisan a társadalmak alsó 40 százalékának helyzete a legtöbb országban gyorsabban javult az országos átlagnál – jövedelem vagy fogyasztás tekintetében –, mindazonáltal óriási eltérések figyelhetők meg az egyes államok között. A 2006 és 2011 közötti időszakban ugyanis 13 országban több mint 7 százalékkal javult ezen réteg helyzete, azonban 18 országban – köztük Magyarországon és egyébként az Egyesült Államokban is – egyenesen romlottak a viszonyok.

Szintén a strukturális reformok szükségességére hívta fel a figyelmet a héten a Világbank Global Monitoring Report 2014-15 című kiadványa. Amellett, hogy a Világbank megfogalmazott egy kettős célt, nevezetesen az extrém szegénység globális lecsökkentését 3 százalékra 2030-ig, illetve a társadalmak alsó 40 százalékában tartózkodók élethelyzetének jelentős javítását, konkrét iránymutatások is előkerültek.

A Világbank a növekedésbarát politika egyik legfontosabb feladatának a technológiai fejlődés és az alacsony képzettségű munkaerő kérdésének összehangolásában látja – mivel meglátásuk szerint ez a globális egyenlőtlenség egyik legfontosabb indikátora.

Kiemelkedő fontosságú emellett a humán erőforrásba történő befektetés, elsősorban a dolgozók védelme érdekében, valamint a fenntartható, zöld növekedés elősegítése.

További megoldási javaslatként a Világbank egy jól szervezett szociális biztonsági háló létrehozását és megerősítését vetette fel. Ez ugyanis nehéz helyzetekben megvédené a szegényeket, az oktatási és egészségügyi rendszeren keresztül segítené a humán tőke fejlesztését, biztosítaná az infrastruktúra és egyéb szolgáltatások fejlesztését a szegény közösségek számára, elősegíteni a növekedés serkentő reformok politikai megvalósíthatóságát, valamint növelné a jövedelmező beruházásokat. A Világbank pozitív példaként Kína és India esetét hozta fel, mely két ország 2008 és 2011 között összesen 232 millió embert emelt ki a szegénységből. Mindazonáltal még bőven van hova fejlődni, amit az is bizonyít, hogy Christine Lagarde megjegyezte, Indiában még mindig több 300 millió ember él elektromosság nélkül.

Állami beruházások

Bár látható, hogy az állami beruházások témaköre szorosan összefügg a strukturális reformokkal, az IMF külön is jelentős figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. Az IMF erőteljesen jelezte, hogy az olyan, nagyobb fiskális mozgástérrel rendelkező országoknak, mint Németország vagy az Egyesült Államok sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk az infrastrukturális beruházásokra. Lagarde maga is kiemelte, hogy jelenleg GDP-arányosan 10 százalékkal alacsonyabb az állami tőke állománya a fejlett gazdaságokban, mint az 1980-as években, míg a fejlődők esetében 20 százalékos a mínusz. Az Egyesült Államok konkrét esetében egy tanulmányra hivatkozva megjegyezte, hogy több mint 200 milliárd dolláros plusz infrastrukturális beruházásra volna szükség a következő 4 évben.

A Valutaalap általánosan azzal számol, hogy a megnövelt állami infrastrukturális beruházások rövid és hosszú távon is növelik a kibocsátást, különösen a kihasználatlan kapacitások időszakában. A fejlett gazdaságokban bővítik a keresletet, ami a monetáris politikai támogatása mellett jó hatással van a növekedésre.

A legnagyobb problémát az jelentheti, hogy sok országnak csupán minimális mozgástere van fiskális oldalon a magas GDP-arányos adósságok miatt. Ezen országokban megfelelő fiskális konszolidációra van szükség, amely a korábban említetteket követve növekedés- és munkahelybarát szabaddá teszi az utat az állami beruházásoknak.

Az IMF ezen a területen a prioritások felállítását és a hatékonyságot nevezte a két legfontosabb eszköznek. Ahogy ugyanis egy panelbeszélgetésen elhangzott, a fejlődő országokban sokszor olyan látványberuházásokra is költenek (például stadionépítések), amelyek nem feltétlenül bővítik a rendszerszintű növekedési lehetőséget, illetve sok esetben nincs elég pénz a hosszú távú fenntartásukra (például egy nagy világverseny után). Továbbá ezen országokban komoly figyelmet kell szentelni az esetleges negatív piaci reakcióknak, illetve a kibocsátásra gyakorolt hatásnak.

Fordulat a jóléti államok felé?

Hogy az idén 70. születésnapját ünneplő IMF vajon egyenes fordulatot vett-e az alapításakor kijelölt keynesi jóléti modell felé, egyelőre kérdéses. Sok múlik majd azon, hogy a jövőben a Valutaalap milyen speciális intézkedéseket javasol majd az országjelentéseiben. Az viszont biztosnak látszik, hogy a válság kitörése után 6 évvel a Valutaalap is úgy látja, hogy itt az ideje az államok erősebb növekedésserkentő és jóléti szerepvállalásának.

Hogy mindez azért van-e, mert sikeresnek ítélték az adósság- és deficitcsökkentő intézkedéseket, vagy mert egyre nagyobb figyelmet kapnak a jövedelmi egyenlőtlenségek káros hatásai, a társadalmak széles körei számára nem bír túl nagy jelentőséggel. A lényeg, hogy az IMF és a Világbank is egyre inkább azt az utat célozza meg, amely az aktív állami szerepvállalással egybekötött, a legszegényebbek által is érezhető növekedés irányába vezet. A jövő egyik legnagyobb kérdése, hogy mindez csupán retorika marad, vagy mindennapi valóssággá is válik.