A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Benzin – Árstop és elbocsátások, mit szeretne a kormány?
A Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke szerint a kormány másokra mutogatva várja a megoldást. Egyesek szerint még elbocsátásokkal sem tudnák lefaragni a miniszter által elvárt 40-60 forintot a benzin és a gázolaj árfolyamából. A szakértők leginkább egy üzemanyagárstop miatt aggódnak, hiszen a gazdasági miniszter kijelentette, hogy az újabb árstopról szóló forgatókönyv továbbra sincs kizárva. Úgy tűnik viszont, hogy a kormány fenyegetése megtörte a kereskedőket. Szerdától jelentősen olcsóbb lesz a dízel.
600-as benzin – lehetetlen kérés érkezett a kormánytól
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint minimális mozgásterük van a benzinkutaknak. Rövidebb nyitvatartással és elbocsátásokkal sem tudnák elérni azt a szintet, amit a kormány elvár tőlük. „40-50-60 forintot literenként így is lehetetlen csökkenteni” – nyilatkozta a főtitkár.
A vezess.hu kérésére a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke elmondta melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyekből összeáll egy liter benzin vagy gázolaj ára. Az legfontosabb tényezők közé sorolta a világpiaci árakat és a forint/dollár árfolyamot.
Elbántak a forinttal – jön a 400-as dollár?
A forint utóbbi időkben látott gyengülése elég volt ahhoz, hogy tartósan a 370-es szint közelében maradjon az USD/HUF keresztárfolyam. Ezzel fél éve nem látott szintre került a magyar fizetőeszköz. Ez természetesen kihatott a hazai üzemanyagárak emelkedésére.
Sovány vigaszként lehet említeni az olaj világpiaci árának enyhülését. A Brent olaj árfolyama múlt héten még a 90-es szint felett mozgott, mostanra viszont már 87 dollárra csökkent. Az olaj árfolyamának mozgása általában késleltetve jelenik meg a kutakon, ezért a pénteken érkezhet még kellemes meglepetés. Az viszont már biztos, hogy szerdán csak a dízelesek fognak örülni. A gázolaj árfolyama a hét közepén bruttó 8 forinttal fog csökkeni, a benziné viszont változatlan marad. Április 24-től az alábbiak szerint alakulnak Magyarországon az átlagárak: 95-ös benzin: 650 Ft/liter, gázolaj: 639 Ft/liter.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!