2024 május 08

Emelkedő kötvényhozamok-nagy a baj?

Az elmúlt heteknek az egyik leginkább érdekes folyamata volt a 10 éves amerikai állampapírhozam erőteljesnek mondható emelkedése. Természetesen ez nem kerül általában véve a lapok címoldalára, mint például a koronavírussal összefüggő hírek, de mégis kifejezetten releváns a tőzsdei árfolyamok alakulása szempontjából. Vagy talán relevánsabb is-cikkünkben éppen erre keresünk választ.

Miről is van szó?

Ahogy Magyarországon is megszokhattuk, hogy az állam bocsát ki államkötvényeket, úgy ez az Egyesült Államokban is így van. Ott is kapható többféle lejáratú papír, de mégis van egy, amely sok szempontból irányadó a befektetők számára: ez a tíz éves lejáratú amerikai államkötvény, angolul 10 year treasury note néven találkozhatunk vele a hírekben. Ez az, amit kockázatmentes hozamnak nevezhetünk a tengerentúlon: aligha van biztosabb befektetés ugyanis, mint a világ legnagyobb és legerősebb gazdaságának a kötvényeibe fektetni. Mint azonban a tankönyvekből tudjuk, magas hozamú és biztonságos befektetés egyben nem létezik, ennek megfelelően a kötvény hozamai sem túl magasak. Ennek ellenére nyilván rengeteg befektető tart belőle, és annak megítélése, hogy egy befektetés például vonzó-e, hasonlóan a 10 éves amerikai államkötvény hozamához hasonlítva történik, mint ahogy Magyarországon a MÁP+-hoz hasonlítunk.

Miért baj a részvénypiacok számára a hozamemelkedés?

Ha már tudjuk, hogy mi is ez a kötvény, akkor már könnyen rájöhetünk, hogy miért okoz problémát a részvénypiacok számára, ha emelkedik a hozama. Ezzel a hozammal diszkontál ugyanis mindenki lényegében a piacon: ha a kockázatmentes befektetés hozama emelkedik, akkor az összes kockázatos eszköz vonzósága csökken, és azok jelenre diszkontált értéke kevesebbet ér.

Nem nehéz végig gondolnunk, hogyha például Magyarországon lenne egy 10 éves magyar államkötvény ami a példa értékéért 20 % körül hozna évente, akkor nem igazán fektetne senki például magyar részvényekbe. Így viszont önbeteljesítő eleme is van a jóslatnak: a kötvény felé irányuló tőkeáramlás miatt tényleg csökken a részvények árfolyama, és így már tényleg nem nyújtanak kiemelkedő hozamot.

Mi történik most?

Ahogy az alábbi grafikon is jelzi, év eleje óta folyamatosan emelkedik kis szünetekkel a 10 éves amerikai államkötvény hozama. A részvénypiacok pedig erre egyre érzékenyebben reagálnak: annyira, hogy nemrégiben Jerome Powell, az amerikai jegybank első embere is megszólalt emiatt. Ő nem ítélte problémásnak a helyzetet, és a gazdasági válságból való kilábalás jelének minősítette a folyamatot. A befektetők jelentős része nem olyan optimista: mindenki által ismert lehet a technológiai részvények alulteljesítése az utóbbi időkben.

Egyértelmű az emelkedő trend (www.marketwatch.com)

Jelenthet-e valós veszélyt?

Egyértelműen megoszlanak viszont arról a vélemények, hogy valós veszélyt jelent-e a mostani részvénypiaci rally szempontjából, ha esetleg tovább emelkednek a hozamok. Sokan érvelnek azzal, hogy a Fed támogató politikája miatt gyakorlatilag még így sem érheti komolyabb baj a piacokat. Ugyanakkor a másik oldal érvei is figyelemre méltóak lehetnek: egy ilyen egzakt makrógazdasági tényezőt, mint a kockázatmentes hozam mértéke, nem lehet úgy figyelmen kívül hagyni, ahogy a piac figyelmen kívül hagyta a járványhelyzetet például az egy évvel ezelőtti nagy zuhanás kivételével. Az azonban biztos, hogy egyelőre a piacok is meglehetősen bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy mi várható: lendületes emelkedések és számottevő esések váltják egymást a részvényindexekre nézve.