2024 május 08

A Fed 22 éve a legnagyobb mértékben emelte az irányadó kamatot

A jegybank közölte, hogy a célsáv folyamatos növelése a továbbiakban is „megfelelő mértékű” lesz. A testület döntött arról is, hogy június 1-jén megkezdi a Federal Reserve mérlegében lévő 9 ezer milliárd dolláros eszközállomány csökkentését. A terv a kincstárjegyek havi 30 milliárd dolláros és a jelzálogfedezetű értékpapírok havi 17,5 milliárd dolláros leépítésével kezdődik, majd 60 milliárd, illetve 35 milliárd dollárra emelkedik a értékesítés mennyisége. A Fed döntése indoklásában közölte, hogy bár az első negyedévben a gazdasági tevékenység összességében csökkent, a háztartások kiadásai és a vállalkozások állóeszköz-beruházásai továbbra is erősek maradtak. Az elmúlt hónapokban erőteljes volt a munkahelyteremtés, és a munkanélküliségi ráta jelentősen csökkent. Az infláció továbbra is magas, ami a világjárványhoz kapcsolódó keresleti és kínálati egyensúlyhiányt, a magasabb energiaárakat és az általánosabb árnyomást tükrözi.

A bizottság jelezte, hogy hosszabb távon a maximális foglalkoztatottság melletti 2 százalék körüli inflációs cél elérésére törekszik. Kitértek arra, hogy Ukrajna orosz megtámadásának az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásai rendkívül bizonytalanok. Az invázió és a kapcsolódó események további felfelé irányuló nyomást gyakorolnak az inflációra, és valószínűleg megnehezítik a gazdasági tevékenységet. Ezenkívül a Covid-járvánnyal kapcsolatos kínai zárlatok valószínűleg súlyosbítják az ellátási lánc zavarát. A bizottság mindezek miatt nagy figyelmet fordít az inflációs kockázatokra. Az indoklásában a Fed továbbá leszögezi, hogy a monetáris politika megfelelő irányvonalának értékelése során a bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a beérkező információk gazdasági kilátásokra gyakorolt hatását. A bizottság készen áll arra, hogy szükség szerint kiigazítsa a monetáris politika irányvonalát, ha olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a kitűzött célok elérését – ismertette a távirati iroda.

A Bizottság a helyzet értékelése során az információk széles körét fogja figyelembe venni, beleértve a közérzetre, a munkaerőpiaci feltételekre, az inflációs nyomásra és az inflációs várakozásokra, valamint a pénzügyi és nemzetközi fejleményekre vonatkozó adatokat. A Fed nem adott ki új gazdasági előrejelzéseket a mostani ülés után, de a legutóbbi, márciusi találkozó óta az adatok kevéssé utalnak arra, hogy az infláció, a bérnövekedés vagy a munkaerő-felvétel rohamos üteme lassulni kezdett volna.