2024 október 06

De mi az az osztalékfizetési ráta?

Már minden hazai blue chip közzétette, hogy mekkora osztalékot szándékozik fizetni a részvényeseinek a tavalyi évi eredmény után. Az osztalék mértéke azonban önmagában nagyon nehezen értelmezhető és kevés lehetőséget ad következtetések levonására. Az osztalékfizetési rátát vizsgálva viszont már pontosabb képet kaphatunk az adott vállalat menedzsmentjének elképzeléseiről.

Osztalékfizetési ráta – fontos fogalom

Az osztalékfizetést mindig nagyon várják a részvényesek. Erre minden okuk meg is van, hiszen anélkül juthatnak jövedelemhez a befektetésük után, hogy el kellene, hogy adják a részvényeiket. Egyfajta passzív jövedelemként is szokás hivatkozni az osztalékra, mivel a részvényárfolyam alakulásától függetlenül megkapják a tulajdonosok a részesedésüket a kifizetett pénzáramból. Ugyanakkor a kifizetett osztalék mennyisége nem elegendő ahhoz, hogy értékeljünk egy vállalatot. Vannak osztalékfizető részvények, amelyeknél jellemző a magas osztalék, míg a növekedési részvényeknél a kisebb osztalék, vagy esetlegesen az osztalék hiánya a jellemző.

Azt az arányt, ami megadja, hogy az adózott eredmény hány százalékát fizetik ki osztalék formájában, osztalékfizetési rátának hívjuk. 100 millió forint adózott eredmény után egy 20 milliós osztalék tehát 20 %-os osztalékfizetési rátának felel meg. Az, hogy mekkora az osztalékfizetési ráta, már jóval többet elárul a menedzsment terveiről. Az osztalékkifizetés ugyanis jó esetben attól függ, hogy a vezetés szerint a cégben, vagy pedig a befektetőknél van jobb helyen a megtermelt nyereség. Emellett olyan szempontok is szerepet játszhatnak persze, mint a jövőbeli kockázatokra való felkészülés, tartalékolás. Ha azonban egy vállalat sokáig nagyon kis osztalékfizetési rátát produkál, ott valószínűleg jelentős beruházások, akvizíciók folynak, vagy vannak tervben. Ahol viszont magas az osztalékfizetési ráta, ott a menedzsment úgy ítélheti meg, hogy további vállalati bővülés híján a befektetőknél jobb helyen van a pénz, mintha a cég számláján pihenne.

Mindkettő választás indokolható adott iparági, makrogazdasági környezetben, így nem érdemes csupán ez alapján értékelni egy céget. Az viszont tény, hogy a befektetői közegben a magas osztaléknak legtöbbször pozitív üzenete van. Nem véletlenül alakult ki az osztalékrally kifejezés sem, ami az osztalékfizetési előtti árfolyam-emelkedést hivatott leírni.

Címlapkép forrása: Shutterstock