2024 május 28
BLUE CHIP

OTP – így áll a nagybank a viharos környezetben

Nem tudott egyelőre a korábbi lokális csúcsok felé emelkedni az OTP árfolyama, közben lassan érkezik majd a gyorsjelentés is.

BLUE CHIP

Holnap szünnap – mit jelent ez a tőzsdén?

Nincs holnap kereskedés a magyar tőzsdén, és ez a technikai dolog is alakíthatta és alakíthatja a befektetői hozzáállást.

BLUE CHIP

Mol – szépet ment, mi jön ezután?

A Mol elnök-vezérigazgatója bírálta a kormányzati beavatkozás mértékét, két év alatt 3,4 milliárd dolláros extra teherről beszélt.

BLUE CHIP

OTP – megszólaltak a profik, ez vár a bankra?

A KBC elemzése 15300 forintos fair értéket állapított meg az OTP-nél, főként az operáció kiváló eredménytermelő képessége miatt.

BLUE CHIP

Mol – így áll a megugró olajár tükrében

Képes volt emelkedésre a Mol a megugró olajárak mellett, az OTP technikai elemzését is közöljük az összefoglalónkban.

BLUE CHIP

OTP – ez várhat rá, érdemes figyelnünk!

Nagyot emelkedett tegnap az OTP árfolyama, még így is messze van ugyanakkor a szeptemberi közepi lokális csúcs.

BLUE CHIP

Magyar Telekom – nagy szárnyalás után merre tovább?

Elképesztő szárnyalást mutatott be a Magyar Telekom, az árfolyamot vállalatspecifikus pozitív tényezők támogathatják.

BLUE CHIP

Mol – így áll most az olajmulti

Újra felröppent a benzinárak szabályozása, a Mol grafikonjáról pedig technikai elemzés is napvilágot látott.

BLUE CHIP

OTP – durva hetek voltak, mi jön most?

Bőven volt esemény a piacokon, ami az OTP megítélését is érintette. Kérdés, hogy a kalandos hetek után merre indul el a részvény.

BLUE CHIP

Háború – az OTP-nek változatlanul nagyon fáj a helyzet

Lényegi változás nem történt azzal, hogy az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) ideiglenesen felfüggesztette az OTP nemzetközi háborús szponzori státuszát. Ezt közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő. Tájékoztatása szerint a magyar álláspont világos. Amíg az OTP-t nem veszik le a listáról, addig Magyarország nem fog hozzájárulni semmilyen további európai uniós finanszírozáshoz az ukrajnai fegyverszállítások tekintetében. A […]

1 4 5 6 7 8 74