2024 június 20

Elon Musk – mindent megváltoztató szuperszámítógépet épít?

Elon Musk nemrégiben elmondta, hogy mesterséges intelligencia startupja, az xAI egy szuperszámítógép építését tervezi. A számítógép a Grok nevű AI chatbot következő verzióját fogja működtetni – jelentette szombaton a The Information, a befektetőknek tartott prezentációjára hivatkozva.

Négyszer nagyobb feldolgozó egység mint a legerősebb gépek

Elon Musk szerint a tervezett szuperszámítógépet 2025 őszéig szeretné üzembe helyezni. A jelentés szerint az xAI az Oracle-lel (ORCL.N) is együttműködhet a szuperszámítógép kifejlesztésében. Az Oracle nem válaszolt a Reuters megkeresésére. Amint elkészül, az összecsatlakoztatott chipek csoportja – az Nvidia (NVDA.O) H100 grafikus feldolgozó egységei (GPU-k) – legalább négyszer nagyobbak lesznek, mint a jelenleg létező legnagyobb GPU klaszterek – jelentette a The Information. Az Nvidia H100 chipje uralja az AI adatközpont piacát, de a magas kereslet miatt nehéz hozzájutni.

Rengeteget ért el a startup egy év alatt és határ a csillagos ég

Elon Musk tavaly alapította az xAI-t a Microsoft (MSFT.O) által támogatott OpenAI és az Alphabet (GOOGL.O) Google kihívójaként. Musk az OpenAI társalapítója is volt. Az év elején Musk azt mondta, hogy a Grok 2 modell kiképzéséhez körülbelül 20 000 Nvidia H100 GPU-ra volt szükség. Hozzátéve, hogy a Grok 3 modellhez még ezen túl 100 000 Nvidia H100 chip kell majd.

Már 25 milliárd dollárt ér a startup

Elon Musk AI startupja, az xAI 6 milliárd dollárt gyűjtött be a B sorozatú finanszírozásból, így a befektetői értékbecslés elérte a 24 milliárd dollárt, mivel a befektetők nagyban fogadnak az OpenAI-hoz hasonló vállalatok kihívóira az egyre élesedő AI-versenyben. A finanszírozási kört olyan befektetők támogatták, mint az Andreessen Horowitz és a Sequoia Capital – közölte a vállalat egy vasárnapi blogbejegyzésben. A cég előzetes értékelése 18 milliárd dollár volt – mondta Musk egy X-en közzétett posztban. Elon Musk a pénzt az xAI első termékeinek piacra dobására, fejlett infrastruktúra kiépítésére és a jövőbeli technológiák kutatás-fejlesztésének felgyorsítására fogják felhasználni – közölte az xAI. „A következő hetekben több bejelentés is várható” – mondta Musk egy másik X posztban, reagálva a finanszírozási közleményekre.

Címlapkép forrása: Shutterstock