2024 június 17

Forint – itt a csúcs, robogunk a 300-as euró felé?

Volt a héten egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy egy időre eltűnt a forint ereje. Újra gyengülésbe kapcsolat ugyanis a hazai fizetőeszköz, de hamar bebizonyosodott, hogy valóban egy rövid időről volt csak szó. Február eleje óta nem volt olyan erős a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, mint most.

Forint – kamatdöntés után

A hét egyértelműen legfontosabb eseménye a forint szempontjából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése volt. Ahogyan azt várni lehetett, a Monetáris Tanács 50 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát, amely így már csak 7,25 %. Nem is ez volt ezért a leginkább érdekes, hanem az ezt követő jegybanki kommunikáció. Virág Barnabás, az MNB alelnöke ugyanis jelezte: nincs hova siessenek a kamatvágással. Azt is megtudtuk, hogy június végére 6,75 % és 7 % közé érkezhet meg az alapkamat. Ez alapján júniusban vagy 25, vagy 50 bázispontos kamatcsökkentés jöhet.

A hét közepén megingott némileg a forint, és 388 fölé is került az euróárfolyam. Az újra jelentősen javuló nemzetközi hangulat közepette azonban gyorsan vissza is tért a forint ereje, és a hetet már 384 körül zárta az EUR/HUF keresztárfolyam.

Taktikai táv és hosszútáv

Németh Gábor, a VIG elemzője a Portfolio.hu-n megjelent cikkében a forint elmúlt időszakban látott erősödése mögött nemzetközi tényezőket is azonosított. Szerinte a dollár gyengülése segíthette a hazai pénznem felértékelődését, emellett kiemelte a jegybank óvatos monetáris politikáját, a folyó fizetési mérleg többletét is. Az elemző kifejtette, hogy taktikai időtávon az erősödő forint irányába mutatnak a jelenleg ismert tényezők. Hosszabb távon viszont még sok a kockázat és a kérdőjel. Utóbbiak közé tartozhat, hogy elegendő-e az erős forinthoz az egyre csökkenő kamatfelár, vagy hogy milyen irányba halad tovább a hazai gazdaságpolitika.

A teljes cikk elérhető ITT

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!