2024 október 07

A Goldman Sachs figyelmeztetett, a gáz ránk ijesztett

A hónap elején beszámoltunk róla, hogy egyes szakértők szerint akár háromszorosára is emelkedhet a gáz árfolyama Európában. Szerintük az, hogy az orosz gáz helyét az LNG vette át nagyon labilissá tette az európai gázárakat. Ez miatt aztán még az olyan távoli hírek is, mint például, hogy az egyik jelentősebb Ausztrál LNG-létesítmény dolgozói sztrájkba kezdhetnek majd 40 százalékkal emelte meg augusztus 9-én a Dutch TTF, európai referenciaérték árfolyamát. A pánik most kedden tetőzött, amikor elértük a 44 eurós szintet. Ez pedig azt jelentette, hogy körülbelül egy hónap alatt majdnem megduplázódott a gáz ára. Ez idő alatt megawattóránként 20 eurót emelkedett az árfolyam. Kezdett tehát idő előtt beteljesülni a szakértők előrejelzése. A hét második felében viszont jött az enyhülés és végre fellélegezhettünk.

Európa – A félelem elmúlt, enyhült a nyomás

A Goldman Sachs arra figyelmeztetett, hogy az európai gáz ára ezen a télen kétszer, vagy akár háromszor ilyen magasra is emelkedhet. Arról azonban nem volt szó, hogy már a nyár folyamán kétszeresére emelkedhet a Dutch TTF árfolyama. Szerencsére nem tartott sokáig a pánik és két héttel az első szignifikáns, 40 százalékos emelkedés után jött az enyhülés. A szerdai kereskedés során bezuhant a gáz ára, és beestünk egészen a 37-es szint alá. Csütörtökön a medvék dominanciája töretlen maradt, és további 21 százalékot esett az európai referenciaérték. Mindez történt azután, hogy Ausztrália legnagyobb LNG exportüzemében megállapodásra jutottak a szemben álló felek a fenyegető sztrájk elkerüléséről. Ennek köszönhetően a hét utolsó napját már 32 euró alatt nyitottuk. Igazi hullámvasutat jártunk be, annak ellenére, hogy a téli időszak még meg sem kezdődött. Pontosan erre a volatilitásra figyelmeztettek a szakértők, amikor az LNG-re történő átváltásról beszéltek.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!