A dél-koreai Samsung Electronics Co. működési nyeresége a szeptember végével záródott harmadik negyedévben, nem végleges adatok szerint 31,7 százalékkal, 10,8 ezer milliárd wonra (7,67 milliárd dollárra) csökkent. Három év után ez lesz a cég első, éves szintű negyedéves működési nyereségcsökkenése.

A világ legnagyobb okostelefon- és félvezetőtermék-gyártója pénteken ugyancsak előzetes adatként azt közölte, hogy a bevétele 2,7 százalékkal, 76 ezer milliárd wonra nőtt a szeptember végével záródott három hónapban. Szakértők a negyedévre nagyobb, 11,9 ezer milliárd won működési nyereségre és jelentősebb, 78,2 ezer milliárd won bevételre számítottak – ismertette a távirati iroda.

A Samsung az idei első negyedévben rekordbevételt ért el az elektronikai termékei és memóriachipjei iránti erős kereslet hatására, míg a második negyedévben a bevétel némileg kisebb volt. Az utóbbi időszakban jelentősebben csökkent e termékek iránti kereslet a magas infláció és a globális recesszió megnövekedett kockázata miatt. A Samsung működési teljesítményének romlása okai között szerepelt továbbá az amerikai dollár erőteljes drágulása a wonnal szemben. A dél-koreai fizetőeszköz a közelmúltban 13 éves mélypontot ért el a dollárhoz képest. Az erős dollár növeli a vállalati költségeket, mivel megdrágul importálni a nyersanyagokat és alkatrészeket. A Samsung október 27-én ismerteti a harmadik negyedévre vonatkozó végleges adatokat.