A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – tájékoztatta a cég kedden

Peking, 2022. november 8., kedd (MTI/Hszinhua) – Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,84 millió új személygépkocsit adtak el októberben, ami 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) kedden azt közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek szeptemberi értékesítése 75,2 százalékkal, 556 ezerre ugrott. Az idei első tíz hónapban 3 százalékkal nőttek a személygépkocsi-eladások Kínában az előző év azonos időszakához képest, a NEV-eladások 107,5 százalékkal, 4,43 millióra emelkedtek. Az ágazati szervezet szeptemberben a NEV-járművek idei eladására vonatkozó előrejelzését 6 millióra javította az addig becsült 5,5 millióról, miután tavaly 2,99 millió ilyen járművet értékesítettek az ázsiai országban. A CPCA adatai szerint az amerikai Tesla sanghaji üzemében gyártott autókból októberben 71 ezer 704-et értékesítettek, ebből 54 ezer 504-et külföldön. A kínai BYD Co., az ország legnagyobb NEV-gyártójának eladásai meghaladták a 103 ezret októberben ismertette a távirati iroda.