Az év első kilenc hónapját az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2292,0 milliárd forintos hiánnyal zárta – közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A központi költségvetés 2066,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 253,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,6 milliárd forintos többletet értek el. Az augusztus végi 1900,1 milliárd forintos deficittel összevetve szeptemberben 391,9 milliárd forint volt a havi deficit. A kilenchavi hiány mindössze 21,1 milliárd forinttal alacsonyabb, mint a múlt év azonos időszakában volt, de 4,3 milliárddal több a 2287,7 milliárd forintos idei évre kitűzött módosított előirányzatnál – adta hírül a távirati iroda.

Az Államadósság Kezelő Központ módosított finanszírozási terve 3990 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal számolt erre az évre, még az előtt, hogy szeptemberben 4,25 milliárd dollár és egymilliárd euró értékű államkötvényt bocsátott volna ki. A minisztérium tájékoztatója szerint a hazai kiadások közül a közúti fejlesztésekre 172,9 milliárd forintot, a közlekedési ágazati programokra 143,5 milliárd forintot, a Magyar falu programra pedig 134,5 milliárd forintot fordított a kormány. A versenyképesség-növelő támogatásra 94,7 milliárd forintot, a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 72,9 milliárd forintot, a vasúti fejlesztésekre 60,2 milliárd forintot, a nemzeti agrártámogatásokra pedig 52,4 milliárd forintot fordítottak a büdzséből.

Jelentős kiadásokat jelentett továbbá a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására fordított 31,1 milliárd forint, valamint az Egészséges Budapest programra szeptember végéig kifizetett 29,7 milliárd forint. A tájékoztatás kitér arra is, hogy a magyar gazdaság uniós szinten is kimagasló növekedése, valamint a rekordmértékű foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy az adócsökkentésekre, a beruházások ösztönzésére és a családok támogatására épülő válságkezelés eredményes. Az elért eredmények megvédése érdekében a kormány folytatja a gazdaság újraindítását, amelyhez a költségvetés maradéktalanul biztosítja a szükséges forrásokat.