2024 május 30

Nukleáris fenyegetések és az ukránok nagy terve

A háború 400. napjához közeledve a feszültség tovább emelkedett. Oroszország amerikai nagykövete, Anatoly Antonov csütörtökön azzal vádolta a nyugatot, Washington vezetésével, hogy veszélyes helyzetbe hozta az emberiséget. Hozzátette azt is, hogy ezen a szinten túl a nukleáris armageddon forgatókönyve egyre valószínűbbé válik. Az hetekben már Kína is csúnyán odaszólt az USA-nak, hogy miért küld halálos fegyvereket az ukrán csatatérre. A mostani riasztó híreket azonban heves kritika fogadta Moszkva részéről. Vlagyimir Putyin elnök megígérte, hogy Oroszország nem hagyja szó nélkül a nyugat lépését. Ez tovább fokozza a feszültséget, nem tudhatjuk mit várjunk az oroszoktól.

(www.shutterstock.com)

Mint kiderült, a legfrissebb hírek szerint Nagy-Britannia az Ukrajnának szánt tizennégy Challenger 2 harckocsi mellett szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedékeket is küldene. A brit védelmi minisztérium azonban leszögezte, hogy az oroszok szándékos félrevezetéssel próbálkoznak. A szegényített uránium a páncéltörő eszközök „szabványos összetevője, és semmi köze a nukleáris fegyverekhez”. Anatoly Antonov felhívta azonban a figyelmet arra a tényre is, hogy az ilyen lőszerek használatának negatív következményeit a nyugati média már többször is megerősítette. Antonov erősen bírálta a nyugat lépését, és az amerikai tisztviselőket gazemberekként jellemezte, akik felelőtlen nyilatkozataikkal új mélységet értek el.

Az ukránok ellentámadása

Az ukránok földi erejének parancsnoka, Oleksandr Syrskyi jelezte, hogy a rengeteg fejlemény mellett az ellentámadásra is nagy hangsúlyt fektetnek, és hamarosan útjukra indulnak a katonák. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Wagner zsoldosok, akik a keleti és dél-ukrán frontvonalon voltak, jelentős veszteségeket szenvedtek el, és megfogyatkozott az erejük. „Hamarosan kihasználjuk ezt a lehetőséget, ahogyan a múltban is tettük Kijev, Harkiv, Balaklija és Kupjanszk közelében,” jelezte Oleksandr Syrskyi.

Forrás: aa.com.tr; magyarnemzet.hu; theguardian.com

Címlapkép: Shutterstock