Az elmúlt három bejegyzés elsősorban gazdaságpolitikáról szólt. Most hazaérve az aktuális utolsó üzleti utamról, arra jutottam, hogy írok egy úti sorozatot arról, hogy a saját tapasztalatom szerint Európa nagyvárosaiban, országaiban miként állnak a vállalkozásokhoz, üzleti kezdeményezésekhez. De mielőtt ebbe belevágnék, szeretnék egy bejegyzés erejéig foglalkozni azzal, hogy mennyit is számít az élet minden területén a gondolkodásmód.

Tudom, hogy elcsépelt az a mondat, miszerint gondolataink határozzák meg az életünket, de ettől függetlenül igaz. Ha tele vagyok negatív gondolatokkal, akkor nem tud más történni velem, mint csupa rossz, hiszen azokat erősítem fel, azok megjelenését várom, sőt, tudat alatt azokat keresem, kérem az élettől. Ha pozitívan igyekszem szemlélni a saját sorsomat, akkor pedig természetesen a jó dolgok észrevételét erősítem fel. Persze ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor mi lennénk a tízmillió vidám magyar országa.

De valahogy ezen körutak során egyre-másra pozitív emberekkel találkozom, olyanokkal, akik állami alkalmazásban állnak, mégis hihetetlenül műveltek, intelligensek, segítőkészek, tele van tudatossággal, célokkal. Vajon mi magyarok manapság ilyenek vagyunk? A kérdés természetesen költői, a válasz pedig egyértelmű. De miért csodálkozunk, ha közben minden nap negatív gondolatok hosszú sorával igyekeznek minket ebben az állapotban tartani?!

Ha bekapcsoljuk a híradót, akkor a következőeket hallhatjuk: megölte, kirabolta, újabb adót vezetnek be, stb., stb… Ha bemegyünk a munkahelyre, akkor általában politikával, vagy a híradóban hallottakkal vannak elfoglalva a kollégák. A negatív érzések sajnos negatív munkamorált is szülnek, azokból negatív ügyfelek, főnökök származnak, és az egész napunk pokollá változik. Pedig egy kis türelem, egy mosoly nem kerül pénzbe! Természetesen egyetlen mosolytól nem fog azonnal megváltozni a közhangulat, de a mi percünk, óránk igen. Kellő kitartású mosolygással pedig akár az egész munkahelyre átragadhat ez a hangulat, ügyfelestül, főnököstül, és hirtelen azon kaphatjuk magunkat, hogy már nem is nyűg bemenni dolgozni, hogy jókat beszélgetünk az ügyfelekkel, hogy mosolyogva lép már a következő ember hozzánk. És ezáltal jobbá teremtettük a saját életünket, némi kezdeti befektetéssel (ami esetünkben a mosolyhoz való kitartó hozzáállás).

A másik fontos rész, kedves kétkedők, a magunkal hozott, beprogramozott viselkedésmódok. Ezek a nehezebb falatok, hiszen nekünk nincs százéves múltunk a kapitalizmus berkein belül, sőt, elsősorban a szocialista rendszerhez szokott szülők neveltek fel minket. És ez a tudat, a privatizáció okozta bizonytalanságok, éles életmód váltások sok szülőben keserűen élnek, amiket ha nem is szándékosan, de tudat alatt, egy-egy fél mondattal átadnak a gyermekeiknek. Fontos, hogy kezeljük ezeket az esetleges negatív programokat, mert csak azt látjuk, hogy nem haladunk az életünkben, legyen ez magánélet, vagy éppen munka, és nem értjük az okát. Ma már nagyon jó szakembereket lehet találni, némi rászánt idő árán, és a bérezésük pedig nagyon is megfizethető. Én magam is jártam az elmúlt hónapokat egy személyiségfejlesztő stúdióba, és a kezdeti kétkedést követően meglepően sok mindennel kellett szembesülnöm. Már nem dühös vagyok dolgokra, emberekre, hanem megértem az okukat és levontam a megfelelő tanulságokat. Hálából nekik ideteszem a Facebook linket, remélem másoknak is hasonlóan értékes utat tudnak mutatni! SzemélyiségStúdió

De miért is foglalkozom mindezzel itt? Mert ahhoz, hogy fejlődjünk, hogy végre előre haladjunk, elsősorban az egyének fejlődésére van szükség! Arra épül rá minden, a társadalmi norma, az állami rendszer, a megengedhető vállalati-, magán- és állami viselkedésformák. Az utazások alatt egyértelművé vált, hogy a közösségi norma az, ami itthon egyre alacsonyabban van, mert elveszünk a mindennapok sokszor túlnagyított problémáiban, ahelyett, hogy mi magunk akarnánk a probléma fölé fejleszteni a saját képességeinket. Mert ha ez kialakul, akkor bizony szárnyalni fogunk, nem leszünk befolyásolhatóak, sokkal tudatosabban kezeljük a pénzügyeinket, az életünket, a munkánkat, és hasonlóan respektálni fogjuk a másik személyiségét és életét is. Nincs más megoldás, a gazdasági fejlődéshez nem elég pénzt beleönteni a vállalatokba, önismeretre és tudásra van szükség. Mint már idéztem: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”. Hogy megállítsuk Európától történő leszakadásunkat, erre ma talán nagyobb szükség van, mint valaha!

Akkor a következő bejegyzésben nagyvilági utazásra indulunk üzleti szemmel, de ehhez a néhány mondathoz mindig vissza fogunk kanyarodni, higgyen nekem a kedves Olvasó! Az első állomásunk pedig Monaco lesz.