Összefoglaltuk a hét legfontosabb történéseit.

Mozgalmas hetünk volt, több jelentős esemény is történt. Nézzük, melyek voltak a hét kiemelten figyelt történései!

Egyre húzódó Brexit

A héten továbbra is fókuszban voltak a Brexittel kapcsolatos hírek. A brit miniszterelnök és az Európai Bizottság elnökének megállapodása szerint folytatódnak a tárgyalások, a várható sikeresség azonban egyre kérdésesebb. A legfőbb kérdésekben az év végéig kéne megegyezésre jutni, azonban nem látni még az álláspontok közeledtét. A piacok jelentős reakciót nem mutattak a megjelenő hírekre, kisebb esést láthattunk csak emiatt a hétfői napon, napon belül.

Koronavírus: lezárások és közelgő vakcina

A koronavírussal kapcsolatban meglehetősen ambivalens hírek érkeznek. A vírushelyzet szinte mindenhol egyre rosszabb, annyira, hogy Németország 2-3 hétre a tavaszihoz hasonlóan zárkózik be. Magyarországon sem javul a járványhelyzet, a pénteki napon például sajnálatos módon 187 elhunytat kellett regisztrálni a hatóságoknak; eközben a miniszterelnök januártól újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket ígért.

Ennek ellenére a piacokon nagyon jó a hangulat, köszönhetően annak, hogy az esetszámok helyett már az oltásokon van a hangsúly; egyre több országban kezdődnek meg az oltások a következő hetekben, december utolsó napjaiban már az Európai Unióban is. Kérdés lehet, hogy mennyire hatékonyan és gyorsan oldódik meg ezáltal a probléma, vagy pedig velünk marad a vírus még egy ideig. Mindenesetre mind a DAX, mint az S&P500 esetében az emelkedésé volt a főszerep a mögöttünk álló héten.

Fed-ülés és MNB kamatdöntés meglepetés nélkül

A héten ülésezett a Fed Nyíltpiaci Bizottsága, amely helyben hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót is. Nem okozott tehát meglepetést az amerikai jegybank, a piacok eleinte kisebb eséssel, végül emelkedéssel honorálták a monetáris politikai eseményt. Hasonló játszódott le Magyarországon is, a Monetáris Tanács nálunk sem változtatott az irányadó kamat szintjén.

Emelkedő kispapírok, kitörő OTP

A magyar piacon is volt helye az izgalomnak, az OTP és a Mol is jelentős emelkedést mutatott fel a héten, bár utóbbi esetében hétvégére némileg csökkent az eufória, és kisebb korrekció kezdődött. A Rába, az Opus és a Masterplast ugyanakkor a hét sztárpapírjai voltak, mindegyik esetében láthattunk jelentős emelkedést mutató napokat. A Rábánál a vezetőségváltás, míg az Opusnál az esetleges Tigáz-felvásárlás hajtotta felfelé az árakat.

www.bet.hu www.cnbc.com www.marketwatch.com