2024 június 17

Íme a legkockázatosabb országok

A világ egyik legnagyobb adósságpiaci adatszolgáltató cégének szerdán Londonban ismertetett idei első országkockázati standard_and_poors_felirat_121220összesítése szerint Magyarország – amely két éve kikerült e tízes mezőnyből most már a legkockázatosabb húsz között sem szerepel.

A McGraw Hill pénzügyi szolgáltató konglomerátumhoz tartozó S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport Londonban bemutatott új listáján változatlanul Argentína áll az élen, és továbbra is a legkockázatosabb tíz államadós között van az eurógazdaságok közül Ciprus, Görögország és Portugália. A kelet- és délkelet-európai térségből Ukrajna és – most első ízben – Szerbia került ebbe a csoportba.

Ezek az országok Argentína mellett olyan országokkal együtt szerepelnek a legkockázatosabb felső tízben, mint Venezuela, Pakisztán, Egyiptom és El Salvador.

Továbbra is Ciprus a legkockázatosabb

A cég az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) decemberi utolsó árazásai, illetve az ennek alapján számolt – bár a CDS-árfolyamokkal egyenes korrelációt nem mutató – halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) alapján dolgozta ki a vizsgált országok kockázati sorrendjét.

E mérőszámok alapján Ciprus messze a legkockázatosabb szuverén adós az euróövezeten belül, és változatlanul sokkal rizikósabb az évek óta súlyos adósságválsággal és recesszióval küszködő Görögországnál is.

Ciprus az új kockázati lista összeállításához figyelembe vett decemberi utolsó zárás alapján 820,92 bázispontos CDS-középárfolyammal szerepel a legkockázatosabb tíz államadós csoportjának harmadik helyén. Ez ugyan javulás az előző negyedév végi listán kimutatott, ezer bázispontot meghaladó CDS-középárfolyamhoz képest, de azt jelenti, hogy minden tízmillió euró névértékű ciprusi államkötvényre még mindig jóval több mint 800 ezer euróért kínáltak törlesztéskockázati biztosítási tranzakciókat a befektetőknek a londoni piacon az új lista összeállításának idején.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint a december végi ciprusi CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac továbbra is 50 százalékot meghaladó halmozott valószínűséggel árazza Ciprus, mint államadós törlesztésképtelenné válását az irányadó ötéves távlatban.

Ukrajna is elég kockázatos

A kelet-európai országok közül Ukrajna messze a legkockázatosabb szuverén adós a cég londoni szakelemzőinek szerdán ismertetett tavalyi utolsó negyedéves összesítése szerint. Az S&P Capital IQ kimutatása alapján Ukrajna CDS-tranzakcióinak középárfolyama 2013 utolsó kereskedési napjának zárásában 807,76 bázispont volt; ebből a ház 45 százalékos távlati halmozott szuverén törlesztésleállási kockázatot számolt ki.

Ráadásul az ukrán kockázati mérőszámok – elsősorban az ismét fellángolt belpolitikai feszültség hatására – azóta jelentősen még tovább romlottak, szembehaladva a szuverén CDS-árfolyamok egyébként javulást mutató globális folyamatával. Az S&P Capital IQ adatai szerint az ötéves ukrán szuverén dollárkötvényre számolt CDS-középárfolyam 835 bázisponton járt a szerdai londoni kereskedésben.

Ukrajnát a nemzetközi hitelminősítők is egyre kockázatosabb államadósnak tartják.

A Fitch és a  Standard & Poor’s is rontott a besoroláson

A Fitch Ratings néhány hete az addigi „B”-ről egy fokozattal „B mínusz”-ra minősítette vissza Ukrajna szuverén adósosztályzatát, amelyen további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Nem sokkal korábban a Standard & Poor’s rontotta ugyanilyen mértékben Ukrajna államadós-besorolásait.

A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja, a Moody’s Investors Service még mélyebbre, az addigi „B3”-ról egy fokozattal „Caa1”-re süllyesztette a spekulatív sávon belül Ukrajna szuverén adósosztályzatait. A Moody’s az új osztályzatot is azonnal leminősítési felülvizsgálat alá vette.

A „Caa1” besorolás – amely a másik két hitelminősítő módszertanában „CCC plusz”-nak felel meg – egy fokozattal rosszabb az S&P és a Fitch ukrán osztályzatainál. A „Caa” osztályzati sáv már rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.

Mi viszont javítottunk

Az S&P Capital IQ szerdán ismertetett új globális országkockázati listáján Magyarország a 22. helyen szerepel, két helyet javítva az előző negyedévi sorrendhez mérve. A kimutatás szerint Magyarország 257,25 bázispontos CDS-középárfolyammal zárta a tavalyi évet az egy negyedévvel korábbi 277,33 bázispontos zárószint után.

A negyedik negyedéves lista szerint a világ legbiztonságosabb államadósa törlesztéskockázati szempontból változatlanul Norvégia, utána Svédország, Finnország, Dánia és Németország következik. Rajtuk kívül a legjobb tízes csoportban van még Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Svájc, Hollandia és Japán.

Az S&P Capital IQ londoni szakelemzői az új kockázati listához fűzött helyzetértékelésükben kiemelik, hogy 2013 végére összességében jelentősen javultak a globális törlesztéskockázati mutatók, és a tavalyi negyedik negyedév a CDS-árazások szempontjából az egyik legkedvezőbb időszak volt a globális pénzügyi válság öt évvel ezelőtti elhatalmasodása óta. Ezt jelzi, hogy a ház által vizsgált összes szuverén adós átlagát számolva egyetlen negyedév alatt 9,5 százalékkal csökkent a globális CDS-árazás, és ezt a vezető tőzsdei árfolyammutatók folyamatos fellendülése kísérte. A széles merítésű S&P 500-as index tavaly például 29 százalékot erősödött az S&P Capital IQ szerdai kimutatása szerint.