Nagyobb emelkedés is állhat a Mol előtt, ha most sikerül áttörnie az ellenállását.

A Mol jelenleg még igen messze áll a járvány előtti csúcsaitól, de mégis ez a részvény mutatta az egyik legerősebb teljesítményt tavaly ősz óta. A nagy feltámadás azonban január közepéig tartott, azóta nem tud jelentősebb elmozdulást és sokkal magasabb új lokális csúcsot beállítani az olajpapír árfolyama. Most újra kitöréssel próbálkozik a második legnagyobb magyar blue chip, érdemes lesz figyelni a következő napok mozgását.

2450-es kulcsszint

Az osztalékszelvény leesése óta egy szűkebb sávban mozog a Mol árfolyama, rövid, napon belüli mozgásokat leszámítva 2350 és 2450 forint között mozog a részvény. Ennek megfelelően a technikai indikátorokra kevésbé támaszkodhattunk a napos grafikonon, hiszen azok jobbára semleges tartományban mozognak a sávozásnak köszönhetően. Az igazi változást az hozná, hogyha valamelyik szélsőértéken lenne képes áttörni a Mol – erre azonban egyelőre csak sikertelen próbálkozások történtek. A mostani áttörési kísérlet sikere esetén a 2500 forintos szint lehetne a következő ellenállás a Mol számára, afelett pedig már szabaddá válhatna az út a járvány kitörése előtti szintek meghódításához.

Sávtetőnél jár a Mol (www.investing.com)

Hulladékgazdálkodás és pozitív környezet

A Mol kitörési kísérlete mögött konkrét hír nem áll, de mégis érdemes áttekinteni a technikai kép után a fundamentális alapokat is. Néhány nappal ezelőtt vált véglegessé, hogy a Mol beadja pályázatát az állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncesszióra. Bár a Mol a leginkább alkalmas szereplő méreténél fogva a feladatra, valószínűleg más cégek segítségével tudja csak kivitelezni a vállalat; ennek ellenére jó hír lehet a részvényesek számára, ha valóban évtizedekre a Mol privilégiuma lesz a magyarországi hulladékgazdálkodás.

Jó hír lehet, hogy az olaj árfolyama is magára talált az elmúlt hetek eséséből, újra több éves csúcsai közelében jár a Brent. A Mol számára természetesen kiemelten fontos a fekete arany ára, főleg, miután 2019-es akvizíciójával (amikor is részt vásárolt egy azeri olajmezőben) jelentősebbé vált az upstream (kutatás-termelés) szegmens. Emellett a vírus utáni gazdasági feltámadás is támogathatja a makrogazdasági folyamatokra érzékeny olajszektort, és így a Molt is. A továbbiakban az említett faktorok mellett az általános nemzetközi hangulatra lehet érdemes figyelni, amely az inflációs félelmek miatt többször megingott az utóbbi napokban.

A szerző Mol részvényekkel rendelkezik.