2024 június 17

Richter-vezérigazgató: 15-20 százalékos bevételnövekedés lehet idén

A Richter árfolyamhatástól megtisztítva, a korábbinál magasabb, 15-20 százalék közötti bevétel- és nettó nyereségnövekedéssel számol forintban az idén – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hangsúlyozta, hogy a Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) a vártnál jobban teljesít, ezért felfelé módosítottak a várakozásaikon. Az előző negyedév végén még 10 százalékos bevétel-, és nyereségnövekedéssel számoltak 2023-ra. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a tervek szerint alakulnak az eredményeik, és még kedvező meglepetést is hozott a negyedév. Kiemelte: négy, önmagában erős üzletág – nőgyógyászat, biotechnológia, neuropszichiátria, és generikus üzletág – alkotja a céget, ezt a legfrissebb a számok is alátámasztják. A nőgyógyászati innovációkkal folyamatosan megújul a portfóliójuk, a biotechnológiában is szemmel látható a növekedési potenciál, a magyar kutatók teljesítménye világszínvonalú – fejtette ki. Azt is kiemelte, hogy az első fél évben a tisztított EBIT (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 23,1 százalékkal nőtt, 111,2 milliárd forint lett. A mérföldkő bevétel 8,6 milliárd forintot tett ki a második negyedévben. A vezérigazgató elmondta, hogy az időszakban a külső tényezők kedvezőtlenül alakultak, közöttük az adózási környezet, vagy a devizaárfolyamok. Ugyanakkor a termékek iránt erős a bizalom, a rendelésállomány nőtt, a legtöbb piac teljesítménye is bővült – sorolta. A romló árfolyamkörnyezet okozta 49 milliárd forint veszteséget – amit a rubelárfolyam drasztikus romlása, a dollár gyengülése okozott – fele részben ellensúlyozta a román egységek értékesítéséből eredő nyereség, a kamatbevétel, és a fedezeti ügyletek. Kitért arra, hogy a rendkívüli adók mértéke „rendkívüli”: időarányosan 12,5 milliárd forint, egész évben várhatóan 29,8 milliárd forint lesz.

Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke ehhez hozzáfűzte, hogy az extraprofit adó jövő évre is marad, ami újabb jelentős tétel. Csaknem 70 milliárd forint 2022 óta a befizetésük, mindez a vállalat versenyképességét súlyosan lerontja – mondta. Orbán Gábor megjegyezte: a gyógyszergyártók számára Magyarország az egyik legkedvezőtlenebb adózási környezet lett, ellentétben azzal, hogy legalább 15 évig a legkedvezőbb volt. További jogalkotás nélkül durván romlik a versenyképesség – mondta. Emlékeztetett: a Richter eladta a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát, a tranzakciót idén május 15-én lezárták, valamennyi pénzügyi kimutatásban 1-5 havi adatok szerepelnek. A tranzakció könyv szerinti érték feletti bevétele javította az eredményt. A tervek szerint emelkedett az értékesítési és marketingköltség valamint a kutatás+fejlesztés (k+f) költsége is, utóbbi az árbevétel 9,5 százalékát teszi ki, és 10,4 százalékkal 22,2 milliárd forintra nőtt a második negyedévben. A fejlesztéseik a terveik szerint haladnak – ismertette a vezérigazgató.

A péntek hajnalban közzétett jelentés szerint a Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami az elemzői várakozásoknak megfelelően 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól. Az összes árbevétel a negyedévben 203,78 milliárd forint lett, 5,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A vállalat az idén az első fél évben 69,04 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,0 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az árbevétel 413,43 milliárd forint lett, ami 14,5 százalékos növekedés. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9150 forint, a legalacsonyabb 7060 forint volt, a papír csütörtökön 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra erősödött.