Oroszországban a vártnál nagyobb mértékben bővült a gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben éves összevetésben. Eközben a szakértők által becsült mértékben nőtt az áprilisi éves infláció. A statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 5,4 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. Ez megegyezett a gazdaságfejlesztési minisztérium által várttal és jócskán felülmúlta a jegybank […]
Felfüggesztették a kereskedést a teheráni értéktőzsdén (TSE) hétfőn arra a hivatalosan megerősített hírre, hogy életét vesztette az iráni elnök egy helikopter balesetben vasárnap. A tőzsde vezetője azt mondta, hogy további hivatalos értesítésig a tőzsde hétfőn és a következő napokban zárva lesz. Az 1967-ben megnyitott teheráni tőzsdén tavaly májusban 666 cég részvényével lehetett kereskedni, együttes piaci […]
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően történelmi mélyponton, 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével. Ugyancsak rekordalacsony, 3,95 százalék maradt az ötéves lejáratú hitelek kamata. Az ötéves kamat tavaly június óta februárban változott először, az addigi 4,20 százalékról 3,95 százalékra. Az egyéves kamat 2022 augusztusa óta kétszer módosult, […]
Szép erősödést tudott bemutatni az utóbbi időszakban a forint. Kérdés, hogy merre lesz az arra az MNB döntése után.
Az orosz-ukrán háborúban a káosz közepette minden nap az élet és a halál közötti vékony határvonalon mozognak a csapatok. A pusztítás minden eddiginél nagyobb, miközben Oroszország hatalmas nyomást gyakorol az ukrán védelemre. Szombat este ismét masszív dróncsapások érték Ukrajnát. A beszámolók szerint ország nagy részén robbanások hallatszottak, és az érintett területek között volt Kijev is. […]
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat. Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart. A legutóbbi, április 23-i kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét ugyanilyen mértékben mérsékelte. A döntést követő online sajtótájékoztatón Virág […]
Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek. A BUX a […]
Új állampapír érkezik, már nem kell sokat várni, hogy újragondolt MÁP+-t vásárolhassunk. Néhány részlet pedig már most ismert.
Az elemzők által várt 0,1 százalékos növekedés helyett stagnált az ipari termelés az Egyesült Államokban áprilisban havi összevetésben. Ez derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) csütörtökön közzétett adataiból. Áprilisban az amerikai ipari termelés gyakorlatilag nem változott márciussal összevetve, amikor 0,1 százalékos bővülést regisztráltak. Éves bázison 0,4 százalékkal csökkent az amerikai ipari […]
Erőteljesen, 16 százalékkal esett a Pirelli & C adózott eredménye az idei első negyedévben éves összevetésben. Az olasz abroncsgyár beszámolója szerint a profitja 93,7 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 111,6 millió euróról. A cég bevétele gyakorlatilag nem változott, 1,7 milliárd euró volt, a devizaárfolyam-változások nélkül számolt bevétel 4,6 százalékkal emelkedett. A korrigált kamatfizetés […]