2024 június 20

Lemondta részvény-visszavásárlási aukcióját a Magyar Telekom

A Magyar Telekom lemondja a május 23-ra tervezett részvény-visszavásárlási aukcióját egy uniós rendelet módosítására hivatkozva – közölte a társaság csütörtökön.

A közlemény szerint a vonatkozó uniós rendelet alapján a közelmúltban változtak a befektetési vállalkozásokra vonatkozó kereskedési kötelezettség technikai szabályai, és ez ellehetetleníti a Budapesti Értéktőzsde MMTS1 aukciós kereskedési rendszerének használatát a tervezett részvény-visszavásárlási aukció megvalósítására. Valamint az UniCredit Bank Hungary Zrt., mint megbízott ajánlattevő közreműködését – ismertette a távirati iroda.

A társaság továbbra is elkötelezett a részvény-visszavásárlás mellett, és vizsgálja a megvalósítás időzítését és módját – közölték. A Magyar Telekom május 9-én közölte, hogy legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a vállalat részvényeseitől. A Telekom részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír csütörtökön 11 forintos erősödéssel, 962 forinton zárt, ami az elmúlt egy év legmagasabb árfolyama, a legalacsonyabb 402 forint volt.

Címlapkép forrása: Shutterstock