2024 május 21

Zuhanni kezdtek az olajárak – Irak megelégelte az OPEC politikáját? 

Az olaj árfolyama az áprilisi hónap elején még 90 dollár felett mozgott. Akkor a szakértők úgy vélekedtek nem kizárt, hogy ismét 100 dollárba kerül majd a Brent típusú olaj, viszont a drágulás mértékét szorosan összekötötték a közel-keleti konfliktus kimenetelével. Félelem uralkodott a magyarországi kutakon is, hiszen az egyre dráguló olaj hatalmas nyomást gyakorolt az autósok pénztárcájára is. Az elmúlt egy hónapban viszont bezuhantak az olajárak, és most Irak további fejtörést okozhat az OPEC csoportnak. 

Mérgelődhet az OPEC, kudarcba fulladt a nagy terv 

Az OPEC csoport célja az olajpiacok stabilizálása volt, azonban nem titkolta, hogy ezt a stabilitást valahol 85 és 95 dollár között keresi. Úgy tűnik ez a terve most kudarcba fulladt. Bár a hét elején fellendülést tapasztalhattunk az erős amerikai üzemanyag-kereslet és a javuló kínai fogyasztás hatására. Viszont kedden az amerikai inflációs adatok megakadályozták ezt a derűlátást. A termelői árindex (PPI) 0,5%-kal emelkedett a múlt hónapban, jóval meghaladva a piac várakozásait (0,3%), ami azt jelzi, hogy az infláció továbbra is hosszú ideig problémát fog jelenteni a gazdaságpolitika számára. Az amerikai adat megkoronázta a keddi kereskedést és a Brent típusú olaj árfolyama egészen 82 dollárig süllyedt.  

Tovább zuhant az olaj – jöhetnek a meglepetések a magyarországi kutakra? 

Magyarországon a helyzet egészen odáig fajult, hogy a kormány ultimátumot adott az üzemanyag-kereskedőknek, akik két hetet kaptak az üzemanyagárak csökkentésére. Munkájukat nagyban segítette, hogy az olaj folyamatosan csökkent, a forint pedig erősödött a dollárral szemben. Ez a tendencia a mai napon is folytatódott, és bár szerdán már nem változnak a hazai üzemanyagárak, a hét második felében még érhet minket meglepetés. Főleg az miatt is, hogy az olaj világpiaci árában bekövetkező mozgások általában csak késleltetve jelennek meg a benzinkutakon.  

Irak nemet mondott – közeleg az OPEC találkozó 

Az OPEC csoport egyik nagy fegyvere a termeléscsökkentés volt, amellyel jelentősen szűkíteni tudta a piaci kínálatot. Elmondásuk szerint ezeket a csökkentéseket a piac stabilizálása érdekében vezették be, azonban úgy tűnik a tervük kudarcba fulladt. Az elmúlt egy hónap alatt 10 dollárt zuhant a Brent jegyzése.

Irakot rendszeres túltermeléssel vádolta az OPEC+, most viszont Irak kijelentette, hogy elegendő önkéntes termeléscsökkentést hajtott végre, és nem fog beleegyezni újabb korlátozásokba. Ez a kijelentés csak tovább fokozza a feszültséget az OPEC+ június 1-jén esedékes találkozója előtt. 

Képek forrása: Shutterstock 

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!