2024 május 07
EXTRA

Megérkezett az első felminősítés

Az eddigi "B" kategóriából A4-es kockázati kategóriába sorolta, azaz felminősítette Magyarországot a Coface. A hitelbiztosító szakértői a lépést többek között azzal indokolták, hogy az üzleti környezet kielégítő, közel olyan kedvező, mint a legjobb régiós szereplőknél. A Coface a gazdasági növekedést tartósnak tekinti, és kedvezőnek ítéli az export kilátásokat – tudtuk meg az elemző cégtől.

EXTRA

Nem kapott letöltendő büntetést Hagyó Miklós (frissített)

Hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét első fokon a Kecskeméti Törvényszék kedden.

EXTRA

A szektor nagyágyúi a BÉT tanácsadó testületében

Megtartotta első, alakuló ülését a Budapesti Értéktőzsde által létrehozott Tőzsdei Tanácsadó Testület, melynek tagjai meghatározó piaci szereplők, kamarák és államigazgatási szervezetek korábbi és jelenlegi vezetői, elnöke Dr. Patai Mihály korábbi tőzsdeelnök, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója. A 16 tagú testület részt vesz a tőzsde új stratégiájának a megalkotásában és a megvalósítás folyamatában – értesültünk meg a BÉT honlapjáról.

EXTRA

Kicsúszott a talaj az ázsiai tőzsdék alól

Ázsiában csökkentek a részvényindexek kedden a csökkenő olajárakat követve kialakult kockázatkerülő befektetői magatartás miatt.

EXTRA

Egyre nagyobbak a gondok a piacokon

Nem számítunk ma pozitív kezdésre az európai tőzsdéken, így a BÉT-en sem, miután erős eladói nyomás uralkodott az ázsiai piacokon. A hangulatot továbbra is az olaj esése határozta meg. Az Apple ma zárás után publikálja az első pénzügyi negyedéves számait – Kiss Mónika, Equilor.

EXTRA

Nagyobb fokozatra kapcsolt a népességfogyás

2015 első tizenegy hónapjában 83 763 gyermek született, 0,1%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 120 063 volt, ami 2014. január-novemberhez viszonyítva 4,8%-kal emelkedett. A természetes fogyás 36 300 fő volt, 5 373-mal több az egy évvel korábbinál – tudtuk meg a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH).

EXTRA

Tragikus a hangulat az európai piacokon

Nagy indexveszteséggel nyitottak kedden a főbb európai értékpapír piacok.

EXTRA

Kitörhet-e a zsákutcából Spanyolország?

A gazdasági beruházásokról szóló döntéseket gátolja a spanyol belpolitikai bizonytalanság, az, hogy a december 20-i parlamenti választások után még nem lehet tudni, milyen kormány irányítja majd az országot – nyilatkozta Francisco González, Spanyolország második legnagyobb bankja, a Banco Bilbao Vizcaya Argentaria (BBVA) BBVA elnöke az EL Mundo című napilapban megjelent interjúban.

EXTRA

Hát ennyi volt – Random Reggeli

Ma reggelre megadta magát ismét a távol-keleti piacok többsége. Kína -6,5%, Japán -2,3%, Hongkong -2,4%. Ez ismételten nem szép… És hogy mi lehet ennek az oka?

EXTRA

Hatalmas kihívásokkal néz szembe az Unió

Noha vannak pozitív gazdasági fejlemények az Európai Unióban, az államadósság mértéke például tavaly csökkent először a 2008-as pénzügyi válság kitörése óta, a lassú gazdasági növekedés és a társadalom elöregedése hosszú távon komoly kihívást jelent a közösség számára – derült ki egy hétfőn kiadott európai
bizottsági jelentésből.

1 6 310 6 311 6 312 6 313 6 314 12 923