2024 június 20

Erdogan kiakadt – kiderült, miért indult el a háború!

A Hamász csütörtök hajnalban jelentette be, hogy sikerült megállapodni Izraellel és a hat napja érvényben lévő szünetet további egy nappal hosszabbítsák meg. A megegyezésben nagyon fontos szerepet vállalt Katar. Péntek hajnalban viszont elszakadt a cérna. A harcok folytatódtak Izrael és a Hamász között, véget vetve ezzel a hét napos tűzszünetnek. Vajon mi okozta a törést?

Miért ért véget a tűzszünet?

A fegyverszünet összeomlása óta már több, mint száz halálesetről számoltak be a harcban álló felek. Az izraeli hadsereg szerint több, mint 400 célpontot találtak el az éjszaka folyamán, köztük Khan Yunes, a Gázai övezet második legnagyobb települését is, ahová civilek tízezrei evakuáltak az elmúlt hónapban. A brutalitás és a véres harcok folytatódnak, és mindenki arra kíváncsi miért nem hosszabbították meg a tűzszünetet? A BBC most lerántotta a leplet, és elmondása szerint megvan, hogy ki okozta a közel-keleti háború folytatását. Egy órával azelőtt, hogy a tűzszünet helyi idő szerint 07:00-kor véget ért volna, az izraeli védelmi erők arról számoltak be, hogy szirénák szólaltak meg a Gázai övezet közelében. Benjamin Netanjáhú szerint a Hamász nem teljesítette a túszok szabadon bocsátására vonatkozó kötelezettségét, és rakétákat indított az izraeliekre. Egy órával később Izrael katonasága bejelentette, hogy a harcok folytatódnak, azzal vádolva a Hamászt, hogy megsértette a megállapodás feltételeit.

A Hamász tagadja a vádakat – Erdogan kiakadt           

A Hamász Izraelt hibáztatja a harcok újrakezdéséért, mondván, hogy nem volt hajlandó elfogadni a túszok szabadon bocsátásáról szóló ajánlataikat. Ennek ellenére továbbra is fennáll annak esélye, hogy új megállapodás születhet. Katar szerint a tárgyalások a tűzszünet lejárta után is folytatódnak.

Az Egyesült Arab Emírségekből visszatérve, miután részt vett a COP28 csúcstalálkozón, Erdogan kifejtette az Izrael-Hamász háborúval kapcsolatos nemtetszését. Szerinte az izraeliek, akiket a népirtás áldozataiként ismertünk, most őseik gyilkosaivá váltak. Elítélte az izraeli tetteket, amelyeket már államterrorizmusnak nevezett. Már legalább 178 palesztin meghalt és 589 megsebesült a pénteki tűzszünet feloldása óta, írta a Gázai Egészségügyi Minisztérium.

Címlapkép forrása: Shutterstock