Jól kezdte az első negyedévet az adidas. A német sportszergyártó bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat. A növekedést főként a ruházati termékek kiugró eladásai húzták, Latin-Amerikától Kínáig több fontos piacon is bővülni tudott a vállalat. A lendülethez a ruházati termékek kiugró eladásai mellett az is hozzájárulhatott, hogy a márka sportteljesítményekben is látványosan jelen volt. A London Maratonon a két órán belüli rekordgyőzelmet is a legújabb adidas Adizero Adios Pro Evo cipőben futották.

Maratoni siker és vártnál jobb eredmények repítették az adidast. Forrás: YouTube
Az adidas nemcsak a boltokban, a maratonon is nagyot futott
A vártnál jobb negyedéves számokat közölt az adidas. A német sportszergyártó bevétele és nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat az év első három hónapjában. A vállalat eladásait nemcsak a lábbelik, hanem különösen a ruházati termékek húzták, miközben szinte minden fontos régióban növekedést tudott elérni – számolt be az első negyedéves eredményről a sportmárka.
A vártnál nagyobb bevételt ért el az adidas
A március végével záródott első negyedévben az adidas bevétele 6,592 milliárd euróra emelkedett. Ez 7,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 6,153 milliárd euróhoz képest. Árfolyamhatások nélkül még erősebb, 14 százalékos bővülést ért el a vállalat. Az eredmény meghaladta az elemzői várakozásokat is. A piaci konszenzus átlagosan 6,298 milliárd eurós bevétellel számolt, vagyis a tényleges adat csaknem 300 millió euróval lett magasabb a vártnál.
A nyereség is felülteljesítette a várakozásokat
Nemcsak az árbevétel, hanem a profitmutatók is kedvezően alakultak. Az adidas üzemi nyeresége 15,5 százalékkal, 705 millió euróra nőtt az első negyedévben.
Ez szintén jobb lett az elemzői becsléseknél, amelyek átlagosan 647 millió eurós üzemi eredményt valószínűsítettek. A folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 10,9 százalékkal 484 millió euróra emelkedett, miközben az elemzők 452 millió euróra számítottak. A számok alapján az adidas az év elején erősebb teljesítményt nyújtott annál, mint amit a piac előzetesen várt.
A ruházati termékek húzták a növekedést
A termékkategóriák közül a legnagyobb növekedést a ruházati cikkek hozták. A sportruházat eladása 31 százalékkal emelkedett az első negyedévben, ami kiemelkedő bővülésnek számít.
A lábbelik értékesítése 4 százalékkal nőtt, míg a kiegészítők eladása 13 százalékos növekedést mutatott. Ez arra utal, hogy az adidas teljesítményét nem egyetlen termékkör támogatta, bár a ruházati szegmens egyértelműen a legerősebb hajtóerő volt.
A sportmárkának pedig az áprilisi Londonban rendezett maratoni rekorddöntés is plusz reklámot hozott. A futó 1 óra 59 perc 30 másodperces idővel győzött, szerint elsőként teljesítette két órán belül a maratoni távot hivatalos versenyen. Sawe az Adidas Adizero Adios Pro Evo 3 cipőjében futott, ami azonnal reflektorfénybe helyezte a német sportszergyártót és még jobban növelte a a fogyasztóknál a márkaismertséget és a pozitív reputációt.
Szinte minden régióban nőtt az eladás
Földrajzi bontásban is széles körű növekedést ért el a vállalat. A legnagyobb bővülést Latin-Amerikában jelentette az adidas, ahol az eladások 26 százalékkal ugrottak meg. Ázsiában is komoly növekedést mutatott fel a sportmárka. Japánban és Dél-Koreában 23 százalékos növekedést mértek, Kínában pedig 17 százalékkal emelkedtek az eladások. Észak-Amerikában 12 százalékos, a feltörekvő piacokon 10 százalékos, Európában pedig 6 százalékos bővülést ért el a sportszergyártó. A régiós adatok alapján az adidas növekedése globális jellegű volt, bár a tempó jelentősen eltért az egyes piacokon.
Megerősítette idei előrejelzését a vállalat
Az erős első negyedév ellenére az adidas nem változtatott az idei évre vonatkozó várakozásain. A társaság továbbra is 7-9 százalékos árbevétel-növekedéssel számol árfolyamhatások nélkül. Az üzemi nyereségre vonatkozó célkitűzés szintén változatlan maradt. Az adidas 2026-ban 2,3 milliárd eurós üzemi eredményt vár. A cég óvatosan ugyan, de megerősítette éves céljait, ami azt jelzi, hogy az első negyedéves lendület ellenére továbbra is kontrollált várakozásokkal számol az év hátralévő részére.
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: Unsplash