Sötét mód ikon
2026 június 14
Balatoni számlagyárra csapott le a NAV – Több mint 780 milliós áfacsalás gyanúja merült fel

Balatoni számlagyárra csapott le a NAV – Több mint 780 milliós áfacsalás gyanúja merült fel

Egy balatoni ingatlanból irányított számlagyárra csapott le a NAV, amely a gyanú szerint több mint 780 millió forint áfát tüntethetett el a költségvetés elől. A pénzügyőrök 23 helyszínen jelentek meg hajnalban, 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, és több mint 1,2 milliárd forintnyi vagyont biztosítottak. A hatóságok szerint a cégháló fiktív számlákkal működött, az irányító pedig már Thaiföldre költöztette volna a központot.

Razziában számolták fel a számlagyárat. Forrás: NAV

Nagy fogást jelentett be a NAV. A pénzügyi nyomozók egy olyan, Balaton mellől irányított céghálózatot számoltak fel, amely a gyanú szerint több mint 780 millió forint áfát vont ki a költségvetésből. A hajnali akcióban 23 helyszínen tartottak kutatásokat, 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, és több mint 1,2 milliárd forintnyi vagyont biztosítottak – jelentette be az adóhatóság bűnhálózat felszámolását.

Balatoni központból működhetett a számlagyár

A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy többszintű, folyamatosan változó céghálózatot tártak fel. A gyanú szerint a társaságok papíron különböző szolgáltatásokat számláztak egymásnak, valójában azonban ezek a munkák nem történtek meg.

A számlák között építőipari és szerelési munkák, takarítási feladatok, valamint informatikai szolgáltatások is szerepeltek. A NAV szerint a láncolat alsóbb szintjein álló cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, szerepük a fiktív számlázás kiszolgálása lehetett.

Így működhetett a csalási mechanizmus

A gyanú szerint a hálózat célja az volt, hogy a számlabefogadó cégek törvényes adóáthárítás látszatát keltsék. A hamis számlák ellenértékét a jutalék levonása után visszajuttathatták azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek a számlákat felhasználták.

Ezzel a módszerrel a NAV szerint jelentős összegű áfa megfizetését kerülhették el. A hatóság különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben.

Thaiföldre költözhetett volna az irányítás

A nyomozók a hajnali rajtaütésben több helyszínen, a Balatontól Pest vármegye határáig csaptak le a feltételezett szervezet vezetőire. A NAV szerint a hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a működést.

A lakás feletti irodában találták meg a számlagyárhoz köthető céges dokumentumokat, bélyegzőket, bankkártyákat, banki hozzáféréseket és kommunikációs eszközöket. A hatóság közlése szerint az elfogáskor az is kiderült, hogy az irányító a balatoni központot Thaiföldre helyezhette volna át.

Több mint 1,2 milliárd forintnyi vagyont biztosítottak

A NAV akciója nemcsak gyanúsítottak előállításával, hanem jelentős vagyonbiztosítással is járt. A pénzügyi nyomozók több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket a költségvetésnek okozott kár megtérítésére.

Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben. Emellett 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot foglaltak le, a bankszámlákon pedig több mint 315 millió forintot helyeztek biztosítás alá. A hatóság közel 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.

Huszonöt gyanúsított az ügyben

Az akcióban a NAV zalai nyomozói mellett a Bevetési Igazgatóság járőrei és informatikai szakemberek is részt vettek. Összesen 25 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként.

Közülük öt főt őrizetbe vettek, letartóztatásukat pedig a bíróság az ügyészség indítványára elrendelte. Az ügy jelenleg nyomozati szakaszban van, vagyis a gyanúsítottakat a jogerős bírósági döntésig megilleti az ártatlanság vélelme.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: NAV

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.