2024 május 10

Figyelj oda – Fontos adatok érkeznek a héten!

A következő héten megjelenik a tavalyi bruttó hazai termék (GDP) második becslése, emellett ipari, inflációs, és kiskereskedelmi adatokat közölnek.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavalyi negyedik negyedévi GDP részletes adatait második becslése alapján. Az előzetes adatok szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint az egy évvel korábbihoz mérve nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal nőtt. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye szintén nem változott. Szerdán az ipari termelés januári adatának első becslését közli a KSH. 2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 8,7 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán három alág kibocsátása nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. novemberinél 0,3 százalékkal kisebb volt. 2023-ban az ipari termelés volumene 5,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2022-ben. Szerdán jelenik meg a januári kiskereskedelmi forgalom, és a külkereskedelmi statisztika első becslése is. Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,3, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,8 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,0 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,4 százalékkal bővült az előző hónaphoz viszonyítva. 2023-ban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 7,9 százalékkal kisebb volt az előző éviné – ismertette a távirati iroda.

Tavaly decemberben a kivitel értéke 10,2 milliárd euró (3897 milliárd forint), a behozatalé 10,5 milliárd euró (4000 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve az export értéke 9,1, az importé 9,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A passzívum 271 millió euró volt, 27 millió euróval kisebb az egy évvel korábbihoz képest. Pénteken a fogyasztói árak februári alakulását ismerteti a KSH. Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak.