Sötét mód ikon
2026 június 11
Matolcsyék nyeltek egy nagyot

Matolcsyék nyeltek egy nagyot

2013-ban kedvező fordulatok voltak a gazdaságban az előző évek „igen, igen mély és hatékony reformjai révén”. Ezek a reformok fordultak mára termőre – mondta Matolcsy György, hozzátéve: teljes áttörést azonban a devizahiteleseknél nem sikerült elérni.

Döntött a Kúria

Kúria polgári kollégiumának jogegységi határozata szerint nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés. A döntést követően a Magyar Bankszövetség főtitkára jelezte, hogy a szövetség és minden tagintézménye elkötelezett a jogszabályok és a bírósági döntések maradéktalan betartása mellett, a Kúria hétfői döntésével pedig megerősítette, hogy a bankszektor eddig is jogkövető magatartást gyakorolt. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy a Kúria határozatával a legrosszabb forgatókönyv veszélye elhárult maradtak azonban még nyitott kérdések.

A Kúria döntéséről azt mondta: „tudomásul vesszük, de nem szeretjük”. Úgy vélte, hogy a probléma kezeléséhez jogi megoldásra, törvényi szabályozásra van szükség, amely visszamenőlegesen is rendezi a helyzetet.

Az MNB álláspontja a kérdésben változatlan, a bankok egy hibás gazdaságpolitika eredményeként közgazdaságilag hibás terméket hoztak létre a devizahitelezés felépítésekor – jelentette ki.

Mehetnek a bankok

Az egyoldalú szerződésmódosításokat Matolcsy György erkölcsileg és közgazdaságilag elfogadhatatlannak nevezte. A jegybanki alapkamatról azt mondta: talán 2,5-3 százalék között lesz a kamatcsökkentési folyamat vége. Az idei kamatcsökkentésekkel a magyar állam 90 milliárd forintot spórolt meg – tette hozzá Matolcsy György.

A jegybankelnök szerint négy külföldi tulajdonú nagybank vonulhat ki Magyarországról a következő másfél évben. Ezek a bankok nem hiteleznek, nem segítik a magyar gazdaságot – mondta.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.