Sötét mód ikon
2026 július 24
Tőzsdenyitás Június 9. – A BUX és a 4iG beindult, a Mol gyengüléssel kezdett

Tőzsdenyitás Június 9. – A BUX és a 4iG beindult, a Mol gyengüléssel kezdett

Pozitívan indult a kedd reggeli kereskedés Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az indulás után zöldre váltott és 134 641,35 ponton állt az első óra végét követően. A vezető részvények a Mol kivételével erősödéssel kezdtek. Az olajvállalat pedig gyengült. A 4iG a reggel egyik győztese, közel 4 százalékot emelkedett az árfolyam. Az OPUS pirosban állt. A részvénypiac forgalma 2,4 milliárdnál járt az első óra végénél.

Halad a kedd reggeli kereskedés pesti börzén. Forrás: Unsplash

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,84 pontos csökkenéssel, 133 707,56 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült. Az index a nyitást követően emelkedett és az első óra végén már közel ezer pontot emelkedett és 134 641,35 pontnál tartott.

AZ OTP részvénye emelkedéssel indította a napot. A Mol árfolyama viszont gyengült az indulást követően. A Richter és a Telekom lendületesen kezdte a napot. A 4IG a reggel nyertese a közel 4 százalékos erősödésével. Az OPUS negatívan indult. A részvénypiac forgalma az első óra végét követően 2,4 milliárdnál járt. A hétfői zárás után ma is folytatódott az emelkedés a pesti börzén.

A részvények kedd reggeli indulása

Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,2 százalékkal gyengült és 3 928 forinton a reggeli időszakban.

OTP: A részvény ára +0,52 százalékkal erősödött és 40 580 forinton állt az első órában.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,75 százalékos pluszban, 2 670 forinton áll.

Richter: A papírok árfolyama +0,33 százalékkal emelkedett és 12 180 forinton állt.

OPUS: A részvények árfolyama -1,5 százalékkal gyengült és 395 forinton áll.

4iG: A részvények árfolyama +3,93 százalékkal emelkedett és 2 220 forinton áll.

A részvénypiac forgalma 2,4 milliárd forint volt a reggeli időszakban.

A részvények hétfő esti zárása

OTP: A részvény ára 400 forinttal, 0,98 százalékkal 40 370 forintra csökkent, forgalma 11,3 milliárd forintot tett ki hétfőn. A részvény árfolyamában 40 135 forintnál húzódik támasz, és az 50 napos mozgóátlag jelent ellenállást 40 850 forintnál.

Mol: A papír 28 forinttal, 0,72 százalékkal 3 936 forintra erősödött hétfőn, 1,7 milliárd forintos forgalomban. A grafikonján változatlanul 3 900 forintnál húzódik támasz, 4 000 forintnál ellenállás.

Richter: Hétfőn a részvény árfolyama 220 forinttal, 1,85 százalékkal 12 140 forintra emelkedett, forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A  11 855 forintos támaszról rugaszkodott el és a 12 040 forintos szint felett zárt, ami így támaszt jelent; ellenállás 12 270 forintnál húzódik.

Magyar Telekom: A papír árfolyama 16 forinttal, 0,61 százalékkal 2650 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt hétfőn. Az árfolyam 2 625 forintos szint felett kapaszkodott meg, így az továbbra is támaszt jelent, ellenállás 2736 pedig forintnál látható.

A BUX és a részvények indulása az elemző szerint

Javult a nemzetközi befektetői hangulat, így iránykereséssel, illetve enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Varga Zoltán Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: BÉT

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.