2024 július 19

S&P 500 – mozgalmas, mégis látszólag „eseménytelen” május

Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex hullámzóan teljesített május során, jellemzően erősödni tudott a benchmark index. Azonban a hónapot szinte ugyanott zárta, ahol nyitotta.

Májusban számos fontos gazdasági esemény, hír látott napvilágot, ami alaposan megmozgatta a tőzsdéket. Az S&P 500 árfolyamában is jelentős mozgásokat láthattunk, azonban az amerikai benchmark index kis túlzással ugyanott zárta a hónapot, ahol nyitotta.

Május első kereskedési napját 4167 ponton nyitotta az S&P 500. Az elmúlt hónapokban látványos erősödést tudott felmutatni az index, 2023-ban körülbelül 10 százalékot ugrott az árfolyam. A szép áprilisi menetelést követően májusra vonatkozóan is bizakodóak voltak a befektetők.

Május első 4 kereskedési napját viszont gyengélkedéssel töltötte az S&P 500, az árfolyam visszakúszott egészen 4045 pontig. Ezt követően stabil emelkedés vette kezdetét. A május 4-ei mélypontjáról több mint 4 százalékot tudott erősödni az amerikai benchmark index.

S&P 500 amerikai tőzsdeindex
(www.shutterstock.com)

Május 30-án egy kis időre 4233 pont fölé tudott szúrni az árfolyam. A tegnapi kereskedési napot kisebb gyengülést követően 4178 ponton zárta az index. Ezzel a májusi nyitóértékhez képest mindössze 4 ponttal tudta magasabban zárni az év ötödik hónapját az S&P 500.

S&P 500
(www.tradingview.com)

Június első kereskedési napján szép, több mint 1 százalékos pluszba fordult az amerikai tőzsdeindex. Vajon mit hoz az első nyári hónap? A forint májusi teljesítményről szóló cikkünk itt olvasható.

Forrás: Teletrader

Borítókép forrása: www.shutterstock.com

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!