2024 április 20

December közepére lesz elfogadott költségvetés

Arra az újságírói kérdésre, hogy 2012-ben mekkora bankadóbevétellel számol a kormány, Banai Péter Benő azt felelte, hogy eddig 101 milliárd forintot írtak le a bankok a pénzügyi szervezetek különadójából, így 2012-ben mintegy 80 milliárd forint bevétellel számol a kormány. 2013-ban mintegy 144 milliárd forint a pénzügyi szervezetek különadójából tervezett bevétel, ami azért tér el a korábbitól, mert a biztosítók új adója kiváltja a rájuk eső „bankadót”.

 

Egy másik kérdésre, amely azt tudakolta, hogy mivel pótolja a kormány a tervezett IMF/EU-megállapodás hatását, a 102 milliárd forint kiadáscsökkenést 2013-ban, Banai Péter Benő kifejtette: a jövő évi kamatkiadások már a jelenlegi és a jövő évre várt hozampálya alapján lényegesen kedvezőbben alakulnak, mint ahogyan azzal a költségvetési tervezés korábbi szakaszában számoltak. A megállapodás hatása a kamatkiadásokra így mérsékeltebb. A jövő évi költségvetést jelentős tartalékokkal tervezi a kormány, amivel biztosítható, hogy a 2,7 százalékos hiány mindenképpen teljesíthető legyen – tette hozzá.

Az év hátralevő részében a devizakibocsátás az IMF/EU-tárgyalások alakulásának a függvénye – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki azt is közölte, hogy a kormánynak szándékában áll nemzetközi piacokon devizakötvényt kibocsátani, mivel a lejáró államadósság miatt fellépő finanszírozási igény biztosítására a forintpiac túlzott megterhelésének elkerülése érdekében célszerű a devizában történő államkötvény-kibocsátás is.

 

A november elején esedékes jelentős devizatörlesztések rendben megtörténtek, a jegybanknál levő Kincstári Egységes Számláról vásárolt az állam devizát, ebből került sor a törlesztésre – jelezte a november 12-én esedékes, közel 670 millió eurónyi fizetési kötelezettséggel összefüggő kérdésre válaszolva Banai Péter Benő.