2024 december 03

Lemaradóból felülteljesítő-mi vár a BUX-ra?

A magyar tőzsdeindex is mozgalmas éven van túl; megjárta a csúcsot és a sokéves mélypontot is 2020-ban, hogy aztán év vége felé olyan rallyba kezdjen, ami még ma is erőteljesen tart. A BUX a nemzetközi tőzsdeindexekhez hasonlóan volt csúcson januárban, hogy aztán február végével kezdődően több tíz százalékot zuhanjon néhány hét, de inkább néhány nap alatt. A feltámadás azonban nem volt könnyű a magyar index számára: két legfőbb komponense, a Mol és az OTP még a 2020-as ősz során is jártak a tavasszal látott mélységek közelében, így érthető módon a BUX nagyon lemaradt az akkor már rég új csúcsokon járó amerikai indexekhez képest. De lemaradt a sokszor irányadónak tekintett DAX indextől is; a német tőzsdeindex jóval közelebb volt mindenkori csúcsaihoz, mint a BUX. A november elejétől induló feltámadás során viszont már rengeteget ledolgozott hátrányából a magyar parkett is, azóta ugyanis a BUX messze a nyugati indexeket meghaladó mértékben erősödött, és ez folytatódik azóta is. Érdemes lehet végiggondolni, hogy mi állhat a folyamat mögött, illetve mik a kilátások; különösen a nemzetközi tőzsdékhez képest.

BUX, a value szektor megtestesítője

Fontos tudnunk, hogy a BUX egy nagyon érdekes helyzetben van a többi tőzsdeindexhez képest. Alapvetően egy kis, nyitott ország és gazdaság vagyunk, tehát értelemszerűen a pozitív vagy negatív általános befektetői hangulat jelentős mértékben hat a mi tőzsdénkre is. Ha esik 5 %-ot az S&P500 index, akkor nehéz elképzelni, hogy a BUX pluszban zár, ha emelkedik 5 %-ot a német DAX index, akkor aligha esik a magyar tőzsde aznap. Nem érdemes úgy várni a reggel 9 órás tőzsdenyitást, hogy nem nézzük meg, hogy a határidős amerikai indexek hogy állnak éppen. Van tehát összefüggés, ezt nem lehet vitatni, azonban az indexek végső soron részvényekből állnak. A BUX méretéből adódóan nem egy erősen diverzifikált index, az OTP, a Mol és a Richter az index tartalmának közel 90 %-át adják, így nagyon néhány egyedi részvénytől függ az árfolyama.

OTP-éllovas a magyar tőzsdén (www.hungarytoday.hu)

A koronavírus „fénykora” jót tett a technológiai cégeknek értelemszerűen, szárnyalt a Zoom és a Netflix, erről szólt a tavasz. A vakcina megjelenése, bár számítani lehetett rá nyilván, jelentős eufóriát okozott a hagyományos részvények körében. Újra autóznak az emberek? Újra működnek majd az éttermek? Újra repülünk, utazunk, turistáskodunk, fogyasztunk, kávézunk, fesztiválozunk, bulizunk? A piac az előző kérdésekre egy határozott igennel felelt, és elkezdődött az értékalapú, hagyományos iparágban tevékenykedő részvények szárnyalása. A BUX esetében az OTP és a Mol az index valamivel több, mint kétharmadát teszik ki. Két olyan cég, amelyek a value szektor feltámadásának nagy nyertesei voltak: a bankszektor és az olajszektor. A BUX szárnyalása is belőlük táplálkozik: az őszi mélypontokhoz képest 60 % közeli értékben emelkedett a két legnagyobb blue chip árfolyama! Látható, hogy a nemzetközi hangulaton kívül a szektor is nagyon sokat nyomott a latba.

Új csatlakozó: Richter

A Richter árfolyamában a Molhoz és az OTP-hez hasonló rallyt nem láthattunk az elmúlt hónapokban. Igaz, nem is annyira volt honnan: a gyógyszeripart érthető okokból jóval kevésbé viselte meg a válság, így már alapból nem esett annyit a Richter árfolyama sem, hogy ok legyen a másik két tőzsdetagnál látott hihetetlen szárnyalásra. A tegnapi nap során azonban a Richter is emelete a BUX értékét, magasan az eddigi csúcsa fölé repült annak hírére, hogy egy termékének árbevétele a várakozásokat jóval meghaladó lehet.

ORbán Gábor, a Richter vezérigazgatója- a menedzsment is optimista (www.mfor.hu)

 A többi BUX komponenssel túlzottan nem érdemes foglalkoznunk, ugyanis például a Magyar Telekomnak közel 10 %-ot kéne emelkednie, hogy behozza az OTP 1 százalék körüli esését, a többi komponensnek pedig még ennél is kisebb szerepe van a BUX árfolyamának alakulásában.

Merre tovább?

Láthatjuk tehát, hogy már mind a 3 fő alkotóelem jelentős mértékben kivette a részét a BUX szárnyalásából, amely már közelít a tavaly év elején beállított történelmi csúcsaihoz. A kérdés persze adódik, hogy merre mehet tovább az index?

BUX: nincsenek messze a csúcsok (www.investing.com)

Alapvetően a fő kérdés a gazdasági kilábalás, legalábbis a BUX esetében: mivel az OTP és a Mol dominál, ezért számunkra az a nagyon jó, ha a hagyományos iparág támad fel. Ha cégek mennek csődbe, továbbra sem lesz turizmus, és soká tart az átoltottság elérése, esetleg a vártnál tovább maradnak a korlátozások, akkor bizony a hagyományos iparágak képviselői nem számíthatnak nagy rallyra. Ez esetben a Richter önmagában kevés lenne a BUX támasztásához. Pozitív forgatókönyv esetén viszont a javuló eredményszámok hajthatnak még a magyar piacon, bár érdemes megvizsgálni, hogy mekkora hozam/kockázat aránnyal lehet még felszállni a robogó vonatra. Annyit azonban kijelenthetünk, hogy bár valóban elvált a nemzetközi indexektől a BUX, azért továbbra is érdemes figyelni a külföldi eseményeket; egy nagyobb esésből vagy nagyobb rallyból nem valószínű, hogy kimaradna a magyar index.