2024 december 21

BörzeZárás 2024 októbr 4. – Kitartott az optimizmus a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 761,95 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 73 411,75 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények drágultak az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a távitai irodának elmondta, hogy összességében jó hangulatban kereskedtek az amerikai és az európai piacokon. Ez hatott a magyar tőzsdére is. Hozzátette, pénteken korrigálta a piac a kedd óta tartó erőteljes negatív hangulatot, emelkedtek a főbb nyugat-európai indexek. Ezt követte a BUX index is. A kedvező nemzetközi hangulat mögött vélhetően az Egyesült Államokból érkezett kedvező adatok húzódnak meg, amelyek szerint az amerikai munkaerőpiac egészségesebb a vártnál, és ez csökkentette a félelmet egy esetleges amerikai recessziótól. A magyar részvények árfolyamát a nemzetközi hangulat húzta felfelé.

A Magyar Telekom árfolyamára érkezett Erste elemzői felminősítés, 1245 forintban határozták meg a célárat – mondta az Equilor vezető elemzője.

A Mol 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2644 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18 550 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,97 százalékkal 1046 forintra emelkedett, forgalma 441,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,3 százalékkal 10 910 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6662,25 ponton zárt pénteken, ez 24,38 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.