2024 május 21

Bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták. Tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t.

A GVH közleményében felidézte: 2019-ben zárták le eljárásukat a 4Life Direct Kft., a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited és a Red Sands Insurance Company (Europe) Limited vállalkozásokkal szemben. Az eljárás során a versenyhivatal a vállalkozások fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait vizsgálta. Felmerült például, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kaptak-e arról, hogy előzetes egészségi állapotuk mennyire befolyásolja a biztosító teljesítését. A biztosítók az eljárás folyamán kötelezettséget vállaltak arra, hogy közel 100 millió forintos kompenzációt fizetnek az érintett kedvezményezetteknek, emellett megfelelési programot vezetnek be jövőbeli kereskedelmi kommunikációjukra.

A GVH kiemelte: a kötelezettségvállalások teljesítését minden esetben vizsgálják. Az ennek megfelelően lefolytatott utóvizsgálat során megállapították, hogy az eljárás alá vont cégek az érintett fogyasztók mintegy kétharmada esetében a vállalt kifizetéseket kötelezettségvállalásuknak megfelelően teljesítették. Így a nemzeti versenyhatóság eredeti eljárása eredményes volt, az érintett fogyasztók jelentős kompenzációban részesültek. Emellett a vállalkozások a megfelelési programra vonatkozó vállalásaikat is rendben teljesítették – ismertette a versenyhivatal.

Hiányosságok merültek fel

Az utóvizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy a többi érintett fogyasztó esetében különböző hiányosságok merültek fel, a kifizetéseket vagy azok egy részét késve, illetve egyáltalán nem teljesítették.

A GVH Versenytanácsa a hiányosságok miatt szabta ki az összesen 40 millió forintos bírságot a vállalkozásokra. A bírság meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy a vállalkozások az utóvizsgálat során együttműködtek a GVH-val. A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a kötelezettségvállalásban foglaltakat pontosan és maradéktalanul kell teljesíteni.

A GVH nyitott a vállalkozásokkal való együttműködésre. De a cégeknek ez akkor előnyös, ha gondosan felmérik, hogy a vállalni kívánt kötelezettségeket megfelelően képesek-e teljesíteni. Milyen esetleges akadályok merülhetnek fel a kötelezettségvállalásban foglaltak teljesítésekor. Hiányos teljesítés esetén a vállalkozásokra a GVH jelentős bírságot szabhat ki – figyelmeztetett a versenyhatóság.

Képek forrása: Shutterstock