Meglepte a piacokat David Davis, a Brexit tárgyalásokért felelős brit miniszter. Csütörtök éjjel ugyanis azt közölte: a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonásáról beterjesztett jogszabálytervezetbe (Withdrawal Bill) a kormány szándéka szerint bekerülne, hogy az Egyesült Királyság 2019. március 29-én, a greenwichi középidő (GMT) szerint 23:00 órakor kilép az Európai Unióból.
Pontot tennének a Brexitre
A kilépési dátum pontos definíciója azért szükséges a brit miniszter szerint, mert ezzel végérvényesen pontot lehet tenni a folyamattal kapcsolatos vitákra. Jelentős ugyanis azok tábora, akik szerint Nagy-Britannia a Brexit-folyamat bármely szakaszában visszaléphet a Brexittől.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
David Davis azt is hozzátette, hogy a szigetország meg fogja védeni pénzügyi szektorát a rá váró folyamatok elől és megőrzik a City versenyképességét. A miniszter Brüsszelbe visszatérve folytatja a tárgyalásokat, amelyek továbbra is megfenekleni látszanak több kulcsfontosságú kérdésben, mint például a kilépés pénzügyi feltételei vagy az uniós állampolgárok helyzete a Brexit után.
Már a fix rossz is jobb lenne
Bár az ilyen fix időpontokra gyakran spekulációk épülnek a piacon, ezúttal nem erről van szó – hangsúlyozta Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője, hozzátéve: épp ellenkezőleg, ha döntés születne a kilépés pontos időpontjáról, akkor az megnyugtatná a piacot, s erősítené a fontot. Talán furcsán hangzik, de ezúttal a „rossz hír” megerősítése lenne a „jó hír”, mert a bizonytalanság gyengíti a brit eszközöket.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Még meg is kell szavazni
A hírek szerint egyelőre a kormányon belül is vitatott a javaslat, s az is kérdéses, meddig tudja „kihúzni” a jelenlegi miniszterelnök. És arról sem szabad elfeledkezni – folytatta Kiss Mónika, hogy ez egyelőre csak egy javaslat. Amit még meg is kell szavazni. És arra is számítani kell, hogy rövid távon a szavazással kapcsolatos viták tovább növelhetik a bizonytalanságot. Vagyis gyengíthetik a fontot és a brit eszközöket.
A kötvénypiac kivár
A kötvénypiac nem veszi komolyan a brit politikusokat – vélekedett Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője. Aki roppant szkeptikus az újabb ötlettel kapcsolatban, s arra emlékeztetett, hogy korábban a népszavazás is valamiféle visszavonhatatlan döntésnek számított, ehhez képest, másfél éve folyik a politikai téblábolás.
Egy horgony bármikor felhúzható
A Raiffeisen elemzője szerint, ha ki is tűznek egy „fix” időpontot, az csak afféle horgony lesz, amihez majd vagy tartják magukat, vagy felhúzzák, s tovább evickélnek az uniós vizeken.
Észre kell venni, hogy a kötvénypiac egyszerűen nem hajlandó árazni a brit politika napi fordulatait. Aminek egyébként azért sem lenne sok értelme, mert a brit kötvénypiacon ma is gyakoriak az extra hosszú, 20 évet is meghaladó futamidők.