Rengetegen jelentkeztek
A PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyének idei rekordszámú, összesen 1240 négyfős csapata közül a 7 régió és a határon túli magyar lakta területek legjobb 5-5 alakulata vett részt a november 9-én – 8 helyszínen párhuzamosan – megrendezett középdöntőben.
A résztvevőknek változatos témák és feladattípusok során kellett számot adniuk pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismereteikről, rátermettségükről a háromfős szakmai zsűri előtt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Miben kellett bizonyítniuk?
A fordulóban szerepeltek kvízkérdések, mozaikszavak és tippelős játékok. A csapatoknak egy hallott szövegben kellett felfedezniük a hibákat, egy hivatalos dokumentumban kellett azonosítaniuk a hiányos vagy téves információkat, valamint egy számítást is elvégezniük.
Több olyan feladat is helyet kapott a fordulóban, amely során a versenyzőknek szóban kellett kifejteniük egy témát: összefoglalták egy – a régiójukban, környezetükben tevékenykedő – eredményes vállalkozás vagy vállalkozó sikerének titkát, megadott pénzügyi témákban érveltek, eljátszották, hogy egy szakértőhöz ügyfél érkezik, akinek tájékoztatást adtak a lehetőségeiről, valamint gazdaságtörténeti források alapján tartottak rövid prezentációkat.
Ők jutottak az elődöntőbe
A Dél-Alföld régióból a Fal Utca Rókái (a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulói) bizonyíthatnak a következő fordulóban. Dél-Dunántúlról a Non Plus Ultra, azaz a Paksi Vak Bottyán Gimnázium csapata jutott tovább. A Mon(k)ey Managers tagjainak tudása is elég volt az elődöntőhöz, ők az Észak-Alföld régióból, pontosabban a Debreceni Fazekas Gimnáziumból jöttek.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Észak-Magyarországról a Gazdmanók, azaz a Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói mehetnek a következő megmérettetésre. Közép-Dunántúlról a Tatabányai Árpád Gimnázium csapata, a Kasszaőrök bizonyíthatnak újra.
A Közép-Magyarország régióból a Tippszmikszzsenik szerepeltek a legjobban, ők a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai. Nyugat-Dunántúlról a Mind arany csapat is esélyes a döntőbe jutásra, ők a Zalaeegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból érkeztek. A határon túlról pedig az Atomcsibék tejlesítettek kiemelkedően, a csapatot a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolatanulói alkotják.
Mi a tét?
Az elődöntő résztvevői közül a legjobb négy csapat mérkőzhet meg egymással a 2017. december 7-én, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében tartandó országos döntőben.
A győztes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége pedig egy-egy okostelefonnal díjazza, de a versenyzőket további értékes nyeremények is várják.
A szervezők olyan tudásalapú szakmai díjakkal – továbbképzésekkel és tréningekkel – is készülnek a csapatok megjutalmazására, amelyek támogatják a verseny célját.