2025 november 17
Új szabály jön a lakáshitelezésben – Jelzálog felvehető már a tervezőasztalon lévő ingatlanoknál is

Új szabály jön a lakáshitelezésben – Jelzálog felvehető már a tervezőasztalon lévő ingatlanoknál is

A budapesti új lakások négyzetméterára már 1,61 millió forint, és a piac hamarosan új lendületet kaphat. 2026-tól akár a tervezőasztal mellől is vehetünk hitelre új lakást. Az új szabályozás forradalmi változást hoz az ingatlanpiacon, hiszen a vevők már az építkezés korai szakaszában jelzáloghitelt igényelhetnek, miközben a 3 százalékos Otthon Start program tovább fűti a keresletet és az árak emelkedését.

Már a tervezőasztal mellől is vehetünk új lakást hitelre

A 2026-tól életbe lépő új szabályozás teljesen átformálhatja az új lakások piacát. A vevők már a korai, tervezőasztalos fázisban is hitelhez juthatnak, így nem kell megvárniuk az építkezés befejezését. A jogszabálytervezet célja, hogy újabb lendületet adjon az újlakás-fejlesztéseknek és bővítse a 3 százalékos Otthon Start programmal elérhető vevőkör lehetőségeit – számolt be az ingatlanportál az új szabályozásról.

A jelenlegi piaci adatok szerint a budapesti új lakások medián négyzetméterára 1,61 millió forint, de az árak erősen szórnak.

A négyzetméterárak  XI. és XIII. kerületben 1,68–1,71 millió forint már.

Az I., II., XII. és V. kerületben pedig 2,8–3,5 millió forint körül alakulnak az ingatlanok árai négyzetméterenként.

A külső kerületekben pedig (X., XVII., XXI.) viszont 1,05–1,1 millió forint a jellemző ár.
A vármegyeszékhelyek közül Szeged (1,4 millió Ft/m²), Debrecen (1,2 millió Ft/m²) és Győr (1,1 millió Ft/m²) vezetik a rangsort.

Hitel már felvehető akár a tervezőasztalon lévő ingatlanokra is

Az új szabályozás értelmében a bankok már az építés korai szakaszában bejegyezhetik a jelzálogot a még el nem készült lakásokra. Ez forradalmi változást jelent, hiszen eddig a hitelfelvétel csak az építkezés előrehaladott állapotában volt lehetséges.
A vevők számára ez nagyobb mozgásteret biztosít, hiszen akár a kiszemelt projekt indulásakor is leköthetik a lakást, a fejlesztőknek pedig biztosabb finanszírozási hátteret ad.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a változtatás ugyanakkor új kérdéseket is felvet.

Ha egy projekt valamilyen oknál fogva mégsem épül meg, a banki hitelbírálat védelmet nyújthat a vevőnek, hiszen a pénzintézetek csak pénzügyileg és műszakilag is megbízható fejlesztéseket támogatnak” – említi Balogh László.

A 3 százalékos hitel tovább pörgeti a keresletet

Az Otthon Start program bevezetése óta látványosan nőtt a kereslet. A használt lakások iránti érdeklődés növekedésének 74 százaléka, az új lakások irántinak pedig 67 százaléka kapcsolódik közvetlenül a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású támogatott hitelhez.

A kedvezményes hitelek tehát a piacon kettős hatást fejtenek ki. Egyrészt felhajtják a keresletet és az árakat, másrészt a négyzetméterár-plafon (1,5 millió Ft) gátat szab a túlzott drágulásnak.

Élénkülő fejlesztések és biztonságosabb finanszírozás

Az új jelzálogszabály a beruházói oldalnak is stabilitást hozhat. A fejlesztők számára a korai hitelbiztosíték megbízhatóbb cash flow-t eredményezhet, a vevők pedig nagyobb biztonságban érezhetik magukat, hiszen csak azok a projektek kaphatnak banki finanszírozást, amelyek valóban életképesek.

A változtatás várhatóan 2026-ban lép életbe, és új szintre emelheti az új építésű lakások piacát, különösen a 3 százalékos támogatott hitelre alkalmas, prémiumkategóriás projektek körében.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Pixabay

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér



Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.